Kilencvenegyen vettek át diplomát

Harmadik alkalommal rendezett keresztféléves Diplomaosztó ünnepséget az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szombathelyen február 22-én.
Az Agora – Savaria Filmszínházban megtartott rendezvényen kilencvenegyen vették át végzettségüket igazoló oklevelüket.
Az ünnepség kezdetén Szakály Vanda Mirabella, elsőéves tanító szakos hallgató népdalokat adott elő. (Felkészítő tanára Pozsonyiné Falusi Anikó főiskolai docens volt.)
A köszöntők sorát Németh István, az ELTE szombathelyi ügyekért felelős koordinációs rektorhelyettese nyitotta.
A rektorhelyettes a frissdiplomásokhoz szólva úgy fogalmazott, az egyetem nem volt más, mint egy fenőkő, amely borotvaélesre fente a kreativitásukat. Járjanak új utakon, álmodjanak nagyot, de csak a pozíciók, csak a címek elérésének vágya senkit ne vezessen, mondta Németh István a végzett hallgatóknak, és Petőfire utalva azt tanácsolta nekik, hogy legyen a kezükben a tizenkét pont, különben könnyen rájuk csaphatják az ajtót.
Németh István tolmácsolta az ELTE rektorának üzenetét, aki gratulált az egyetemen elvégzett munkához, valamint erőt, egészséget és pályájukon sok sikert kívánt az újdiplomásoknak.
A rektorhelyettes beszéde végén hangsúlyozta, hogy az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központjának, Informatikai Karának (IK), Pedagógiai és Pszichológiai Karának (PPK), valamint Társadalomtudományi Karának hallgatói egy ünnepségen kapnak diplomát, ezzel is szimbolizálva, hogy az egyetem szombathelyi hallgatói, oktatói és dolgozói egy közösséget alkotnak. Németh István a közösségépítés jelentőségét a frissdiplomások számára is nyomatékosította.
Majd Horváth Zoltán, az IK dékánja azzal köszöntötte az újdiplomásokat, hogy az ELTE-n nemzetközi szinten is versenyképes tudást szereztek.
Az IK gépészmérnök és műszaki menedzser hallgatói tizenötezer gép- és járműipari munkahellyel rendelkező térségünkben járulnak hozzá a termelés versenyképességéhez, valamint Szombathely és környéke fejlődéséhez, tette hozzá, méltatva a duális képzés partnercégeinek munkáját.
A dékán beszélt arról is, hogy növekszik az érdeklődés az angol nyelvű gépészmérnöki képzés iránt, amelyen jelenleg huszonnégyen tanulnak, az idei felvételi eljárásban pedig százkilencen jelentkeztek rá első helyen. Nyáron pedig végeznek a kar első szombathelyi informatikus hallgatói.
Horváth Zoltán elmondta, az Informatikai Kar Szombathelyen a gépészmérnöki és az informatikai képzést szorosan összefűző ipar 4.0 mesterképzést indít szeptembertől, angol nyelven, olyan európai elitképzésként, amelynek több vezető európai egyetem is partnere.
Egy folyamatban lévő laborfejlesztés révén pedig az ELTE ipar 4.0 kompetencia központot hoz a vasi megyeszékhelyre, amely hozzájárul ahhoz, hogy az egyetem és ipari partnerei szorosan együttműködjenek a kutatásfejlesztés és az innováció területén.
Dúll Andrea, a PPK dékánhelyettese beszéde kezdetén a test és a szellem „szakszerű, hiteles és elkötelezett” nevelésének fontosságát hangsúlyozta. Ehhez diplomával a kezükben a kar Szombathelyen végzett hallgatói is hozzájárulnak majd.
A dékánhelyettes másokon kívül köszöntötte azokat a most diplomázott közoktatásvezetőket, akik, miután Szombathelyen tankerület igazgatási vezető szakirányú alapképzettséget szereztek, zárt beiskolázással, kifejezetten a számukra kialakított tanterv alapján egy félév alatt végezték el a szakot.
Dúll Andrea ezzel a kar hallgatók iránti elkötelezettségét, illetve a képzési lehetőségek bővítésének szándékát szemléltette. Ennek az eredménye az is, hogy az ELTE ősszel pszichológia alapszakot indít Szombathelyen. Ugyancsak szeptemberben indul a vasi megyeszékhelyen az edző alapképzési szak tájékozódási futás specializációja, az országban egyedülálló módon; a specializáció még a Testnevelési Egyetemen sem érhető el.
A dékánhelyettes szavait követően az ünnepélyes fogadalomtétel következett, amelyen a frissdiplomások hitet tettek egyebek mellett arról, hogy a magyar néphez mindenkor hűek lesznek, öregbítik Alma Materük jó hírnevét és méltó tagjai lesznek hazánk értelmiségének.
Folytatva az ünnepi beszédek sorát, Szigeti Tibor, a Schaeffler Savaria Kft. ügyvezető igazgatója a gépészmérnöki képzés partnercégeit képviselve köszöntötte a frissdiplomásokat.
Szigeti Tibor hangsúlyozta, a helyi autóipari nagyvállalatok elkötelezettek a város és az egyetem segítése mellett. A Schaeffler Savaria Kft. idén huszonhárom milliárd forint értékben indít beruházást Szombathelyen, háromszázezer négyzetméteres területen húszezer négyzetméteres gyártócsarnokot építenek fel az elektromobilitás termékeinek gyártására, így a cégnek a jövőben is szüksége lesz a helyben képzett mérnökökre.
Az ünnepségen törzsgárda elismerések átadására is sor került: az egyetem azokat a szombathelyi kollégáit köszöntötte, akik több évtizede kitartó és hűséges munkatársai.
Németh István és Cierna Lubica szakszervezeti titkár harmincöt éves törzsgárda elismerést adott át Sákovics Péter főiskolai adjunktusnak. Harmincéves törzsgárda elismerést vett át Némethné Tóth Orsolya egyetemi docens. A Pedagógiai és Pszichológiai Kar nevében Dúll Andrea üdvözölte az oklevelet átvevőket.
Végül a diplomák átadását követően a végzett hallgatók nevében Fixl Szilvia, okleveles magyartanár és angoltanár mondta el búcsúgondolatait, aki frissdiplomás társainak azt kívánta útravalóul, hogy találják meg azt a hivatást, amelyben ki tudnak teljesedni, és ismerjék meg azt az embert, akivel boldogan tölthetik az életet.
(További képeket a Diplomaosztóról Facebook-oldalunkon talál.)
Kilencvenegyen vettek át diplomát
Kilencvenegyen vettek át diplomát
0
/
0










































0
/
0