Keretmegállapodást írt alá az egyetem

A szombathelyi duális közgazdász szakok partnercégeivel jött létre az együttműködés

Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós | 2019.06.28.
Keretmegállapodást írt alá az egyetem

Duális közgazdászképzés indul az ELTE Savaria Egyetemi Központban (SEK) a 2019/2020-as tanév második félévétől gazdálkodási és menedzsment, valamint turizmus–vendéglátás alapszakon. Június 26-án az intézményben ünnepélyes keretek között bemutatkoztak a képzések eddigi céges partnerei, szám szerint tízen, majd a felek a jövőbeni együttműködésre vonatkozó keretmegállapodást írtak alá.

„Jelentős állomásához érkezett a szombathelyi közgazdászképzés”

– ezekkel a cseppet sem túlzó szavakkal nyitotta meg az ünnepséget dr. Varga Imre egyetemi docens, az ELTE Társadalomtudományi Kar Savaria Gazdálkodástudományi Tanszékének vezetője, utalva arra, hogy a duális képzések indítása nem csupán a fennállásának huszadik évfordulóját az idén ünneplő tanszék életében különlegesség, hanem az ELTE-n is, hiszen az egyetem budapesti gazdasági képzései között nincsenek duálisak. Szombathelyen most egyszerre két alapszak is indul duális formában a szeptemberben kezdődő tanévben: a gazdálkodási és menedzsment, amelynek már komoly múltja van a SEK-en, illetve új képzésként a turizmus–vendéglátás.

Dr. Juhász Gábor dékán köszöntő szavai szerint a Társadalomtudományi Kar (TáTK) számára nagy kihívás és úttörő jelentőségű a duális képzések indítása. A TáTK hét alapszakot kínál a továbbtanulóknak, ebből három Szombathelyen is megtalálható, ami azt jelenti, hogy a Savaria Gazdálkodástudományi Tanszék fontos része a karnak – hangsúlyozta a dékán, aki bízik benne, hogy a duális gépészmérnöki képzéshez hasonlóan a duális gazdasági képzések is sikertörténetként kerülnek be az intézmény történetébe.

Dr. Németh István, az ELTE szombathelyi ügyekért felelős koordinációs rektorhelyettese köszöntőjében kiemelte, hogy a régiót desztinációmenedzselni kell annak érdekében, hogy kiaknázhassuk a benne rejlő lehetőségeket, amihez nem csak jól képzett mérnökökre, hanem többek között gazdasági és turisztikai szakemberekre is szükség van. A TáTK felkarolta a helyi gazdasági igények szülte szombathelyi elképzeléseket, és a szakok indítása érdekében együttműködött az egyetem pályázati központja, valamint szombathelyi Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központja is, a partnercégek között pedig a régió legfontosabb gazdasági szereplői találhatók meg – emelte ki a rektorhelyettes.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere azt fejtegette, hogy egy város jelenének és jövőjének minősége a felsőoktatás minőségétől függ. A most induló képzések nem csak a város, hanem az egész régió jövőjét is pozitívan befolyásolják – tette hozzá.

Dr. Varga Imre komoly piaci igénynek nevezte a duális gazdasági képzések indítását. Ez a képzési forma a legmélyebb együttműködés az egyetem és a partnercégek között – hangsúlyozta a tanszékvezető. Dr. Varga Imre elmondta, a duális gazdálkodási és menedzsment szak céges partnerei a gazdasági szektor széles körét alkotják, hiszen pénzintézetek, biztosítók, termelő vállalatok, kis- és középvállalkozások, multicégek és a közszféra is megtalálható közöttük, és a sor a jövőben tovább bővül majd. A duális turizmus–vendéglátás szak partnerei a régió jelentős gyógyfürdői és szállodái, utazási irodák, valamint az egyházmegye intézményei.

A tanszékvezető kiemelte, hogy a képzések első, alapozó félévében a hallgatók különböző módszertani tárgyakat hallgatnak, és lehetőségük nyílik megismerkedni a partnercégekkel, ezt követően kell csak eldönteniük, hogy duális formában folytatják-e tovább tanulmányaikat. A duális képzés hat féléve során a hallgatók évente kétszer tizennégy hetet az egyetemen, átlagosan tizennyolc hetet a partnercégnél töltenek majd.

Dr. Varga Imre kifejtette, a duális képzés azért előnyös a cégeknek, mert saját maguk nevelhetik ki leendő munkatársaikat (az országos statisztikai adatok azt mutatják, hogy a hallgatók kilencven százaléka a partnercégnél helyezkedik el a végzést követően), a hallgatóknak pedig azért, mert a képzés ideje alatt havonta százezer forint feletti összegű ösztöndíjhoz juthatnak, és a képzési idő végén széleskörű elméleti ismeretekkel felvértezett és hároméves gyakorlattal rendelkező diplomás szakemberekként hagyhatják el az egyetemet.

A Savaria Gazdálkodástudományi Tanszék az ünnepségen tíz, többségében a régióban található duális partnercéggel írt alá együttműködési keretmegállapodást. Közülük három a gazdálkodási és menedzsment, hat a turizmus–vendéglátás alapszak céges partnere, egy cég pedig mindkét képzésben érdekelt.

A duális turizmus–vendéglátás alapszak partnercégeinek képviseletében elsőként Boros László, a Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója szólalt fel, aki elmondta, számukra a legnagyobb kihívást az jelenti, hogyan tudják szolgáltatói szemlélettel fogadni a vendégeket. Erre is választ ad majd a duális képzési forma, a fürdő igényei szerint képzett szakemberek segítségével.

Vojkó Tibor, a Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója az előbbi gondolatot továbbfűzve, azt árnyalva úgy fogalmazott, mivel medence és csúszda minden fürdőben van, egy létesítmény attól lehet kiemelkedő, amit a munkatársak ehhez hozzátesznek, a kedves szavaktól a mosolyon át az udvarias kiszolgálásig. Ehhez pedig jól képzett kollégákra van szükség.

Cziráki László, a Zalakarosi Családi-, Élmény- és Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója egy már működő duális képzés céges partnerének első embereként az eddigi pozitív tapasztalatokat méltatta, bízva a szombathelyi duális turizmus–vendéglátás alapszak sikerében.

Klára Ágnes, a Jufa Vulkán Fürdő Resort Celldömölk igazgatójának személyes tapasztalatai szerint, ha egy képzésnek nincs erős gyakorlati része, a munkaerőpiacra kikerülve a legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkezőket is elriasztja a pályától az elméleti tudás és a mindennapi gyakorlat közötti szakadék, ezért csatlakoztak a turizmus–vendéglátás szak partnercégeihez.

A duális gazdálkodási és menedzsment és a turizmus–vendéglátás képzésben is érdekelt Hunguest Hotels Zrt. két Vas megyei szállodáját, a Hotel Répcét és a Répce Goldot képviselő Pálbel Barbara gazdasági vezető arról beszélt, hogy Ausztria munkaerőt elszívó hatása miatt főképp a turizmus–vendéglátás területén jelentős a munkaerőhiány, de ők a képzésnek köszönhetően a mindennapi háttérismerettel, tudással, kollegialitással át tudják majd adni mindazt a szeretet és tapasztalatot, amivel Magyarországon tudják tartani a szakembereket.

A duális gazdálkodási és menedzsment szak partnercégei közül a Termál Üdülőszövetkezet Apartman Hotel ügyvezető igazgatója, Németh Violetta szintén saját, a felsőoktatásban eltöltött évek alatt szerzett tapasztalatairól szólva hangsúlyozta a céges környezet fontosságát a tanulmányok során.

Kiszele István, a Hotel Piroska Kft. értékesítési és marketing vezetője úgy vélekedett, a turizmus univerzális szakembereket kíván, akik sok mindenre rálátnak. Ők családi vállalkozásként nagyon jó partnerek tudnak lenni abban, hogy a náluk elsajátítsák a szükséges ismereteket és képességeket a hallgatók.

Haklics András, a számviteli szolgáltatásokkal és pályázati elszámolásokkal foglalkozó Ikon Gazdasági Iroda Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta, azok a hallgatók, akiket ők fogadnak, a vállalat teljes működésében részt vesznek majd.

Illés Károly, szombathelyi alpolgármester a helyi önkormányzat képviseletében kifejtette, hogy a munkaerőhiány, az elvándorlás a polgármesteri hivatalban és az önkormányzati cégeknél is jellemző, ezért az előbbi egyes osztályain, valamint az utóbbiak közül például a Vasivíznél, a Szovánál és a Távhőnél is nagy szükség van pénzügyi–gazdasági szakemberekre. Illés Károly hozzátette: Szombathely a régióban egyedülálló sport-infrastruktúrával rendelkezik, a város számára pedig az egyik kitörési pont a sportturizmus lehet, ezért nem kizárt, hogy az önkormányzat a jövőben a duális turizmus–vendéglátás alapszak partnerévé is válik.

Keretmegállapodást írt alá az egyetem

Keretmegállapodást írt alá az egyetem

0

/

0

0

/

0