Kedvcsináló beszámolók külföldi élményekről

A Természettudományos Diákműhely legutóbbi rendezvényén a hallgatói mobilitást, illetve a magyar felsőoktatás nemzetközi versenyképességét célzó Erasmus+, valamint a Campus Mundi elnevezésű ösztöndíjprogramokban részt vettek közül hárman meséltek élményeikről.
Németh Nikolett Kalandozások nyugaton és az Atlanti-óceánon túl, Gáspár Mária Nagy kalandok egy kis országban, avagy utam a „Csótótól” a Csúd-tóig, Lenner Luca Utazásom Franciaország nyugati partvidékén címmel tartott személyes hangvételű vetített képes előadást. A programon a Vasi Ifjúságért Egyesület képviselője az Európai Unió által támogatott fiataloknak szóló hazai és nemzetközi lehetőségeket ismertette.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem elkötelezett az Erasmus+ program mellett és fontos célja, hogy a lehető legtöbb ELTE-s hallgató vehessen részt benne. A program segítségével 2–12 hónapig lehetőség van egy külföldi felsőoktatási intézményben tanulmányokat folytatni, egy Erasmus+ programországban található vállalkozásnál, szervezetnél külföldi munkatapasztalatot szerezni, vagyis szakmai gyakorlatot teljesíteni, vagy akár a két tevékenységet kombinálni. Hosszú távú mobilitási lehetőségekre vonatkozóan az ELTE évente kétszer, szeptemberben és februárban hirdet pályázati időszakot, de egyéb lehetőségek is elérhetők.