Kalocsai Péter plenáris előadása országos konferencián
![Kalocsai Péter plenáris előadása országos konferencián](https://sek.elte.hu/media/d3/5c/ff608d623e5c5b7792182c6b66d8c4af7328c518c359304e833d502551bd/sek-03-thumb.png?v202209270307)
A Közlekedéstudományi Egyesület által szervezett rangos országos konferencia első plenáris előadását Kalocsai Péter tartotta Urbanizáció és városi tömegközlekedés Nagykanizsán a polgári korban címmel. A BDPK Történelem Tanszék tanszékvezetője előadásában először vázolta a dél-zalai város urbanizációját és közlekedési csomóponti szerepét a polgári korban. Majd kifejtette, amint a vasút elérte Nagykanizsát szükségessé vált omnibuszjáratok indítása a belváros és a pályaudvar között. Ezáltal az 1860-as évek elején – magyarországi tekintetben viszonylag korán – megindult a városi tömegközlekedés a településen.
Nagykanizsa dualizmus kori fejlődése során többször felvetődött és tervek is születtek városi vasút (villamos, gőzmotorkocsi) létesítésére, de ezek a törekvések nem valósultak. A városi tömegközlekedés Nagykanizsán 1927-ben emelkedett magasabb szintre a helyi autóbusz-közlekedés megindításával. Az egyetemi docens plenáris előadása után a hármas számú Város és közlekedés szekciót vezette. E konferencián mutatták be a Szombathelyen a SEK-en rendezett V. Országos Közlekedéstörténeti Konferencia előadásaiból készült Ezerarcú közlekedés II. című tanulmánykötet.