Öregdiákunk, Babusa Erzsébet 1971-ben matematika–ének-zene szakon kezdte meg tanulmányait.

Végzettségét igazoló oklevelét 1975-ben vette át. Diplomájának sorszáma 1/75. Arra kértük, meséljen az intézmény hallgatójaként eltöltött évekről.

A 2019/2020-as tanévben ünnepli hatvanéves jubileumát a szombathelyi felsőoktatás. A Savaria Egyetemi Központ nagyszabású rendezvénysorozatot szervezett az évforduló tiszteletére, ám ennek tavaszi programjai a koronavírus-járvány miatt elmaradtak.

A programokon öregdiákjaink is szerepeltek volna, felidézve ezzel az intézmény mindig pezsgő hallgatói életét. Bár a személyes élménybeszámolókat és találkozókat nem pótolhatjuk, az alábbi visszaemlékezés talán sokakban szép emlékeket idéz majd – ha így lesz, kommentben bátran osszák meg velünk őket.

Mint ismeretes, Szombathelyen az egykori Faludy Gimnázium épületében, a mai Károlyi Gáspár téren nyílt meg a Felsőfokú Tanítóképző Intézet. Az intézményben eleinte tanítóképzés folyt, majd 1962-től népművelő–könyvtáros képzés indult. 1966-ban adták át a Magyar utcai kollégiumot.

1971 meghatározó év volt a szombathelyi felsőoktatás történetében: matematika–orosz, matematika–testnevelés és matematika–ének szakpárokon a Pécsi Tanárképző Főiskola kihelyezett tagozataként általános iskolai tanárképzés kezdődött a tanítóképzőben. Az Elnöki Tanács 1974. évi 14. számú törvényerejű rendeletével a Szombathelyi Tanítóképző Intézetet főiskolai rangra emelte, létrejött a Szombathelyi Tanárképző Főiskola.

Babusa Erzsébet ezekben az izgalmas években volt az intézmény hallgatója. Visszaemlékezése alább olvasható.

1971-ben a pótfelvételi eljárásban meghirdetett, szeptemberben induló felsőoktatási képzések között fedeztük fel Bige Gézával, későbbi férjemmel ezeket az új szakpárosításokat: matematika–orosz, matematika–testnevelés, matematika–ének-zene. Az utóbbi kettőt mintha nekünk találták volna ki. Bige Géza a matematika–testnevelés, én az ének–zene szakpárosításra jelentkeztem. A felvételi értesítőből tudtuk meg, hogy ezeket az általános iskolai tanárképzéseket a Pécsi Tanárképző Főiskola kihelyezett tagozataként, Szombathelyen indítják.

Már a felvételinél kellemes meglepetés ért minket. Szép környezet, szíves fogadtatás, a budapestinél sokkal frissebb levegő várt ránk. A segédkező tanítóképzősök és a könyvtár–népművelő szakosok kedvesen fogadtak, lesték a kívánságainkat, segítettek minket.

A sikeres felvételi után megkezdtük tanulmányainkat. Az ország legkülönbözőbb részeiről érkező hallgatókból álló első tanárképzős évfolyam nagyon jó és összetartó közösséggé nőtte ki magát, és az intézmény tanítóképzős és népművelő–könyvtár szakos hallgatóival is baráti kapcsolatban voltunk.

Ez a bizonyos első évfolyam kihívás volt a már nem kezdő tanárainknak és a hallgatóknak is. A helytállásban sokat segített a tanárok és a hallgatók közötti tiszteletteljes családias hangulat.

A főiskolai női énekkar alakulásának ideje egybeesett a főiskolai tagozat létesítésével. 1971 őszén, mint kamarakórus tizenhárom ének–zene szakos főiskolai, néhány tanító szakos hallgatóval kezdte meg működését Békefi Antal karnagy irányítása mellett. E kis létszámú együttes már az alapítás évében nagyon szép eredményeket vallhatott magáénak. 1973-tól Horváth Rezső főiskolai adjunktus vezette a kórust, amely ötven tagú lett.

A csoportom mindvégig nagyon összetartó volt.

A Pável Ágoston Kollégiumban is egymás közelében voltunk. A kollégiumban az volt a szokás, hogy az elsőéves hallgatók a negyedik emeleten laknak, és az évek múltával leköltöznek egy-egy emeletet. A tanárképzősök azt kérték, hogy maradhassanak végig a negyedik emeleten. Mi, énekesek állandóan „zajongtunk”, a sok egyéni és közös éneklés, zenélés és a gyakorlás megtette hatását, mindvégig a negyediken maradhattunk.

A közös produkciónak megfelelő értékelés az ének–zene szak több tantárgyánál jellemző. Például amikor úttörő-zene esetében egyénileg dalokat hangszereltünk, együtt begyakoroltuk őket, majd az órán mindenki szerzeményét előadtuk, és mindenki a közös produkció sikerétől függően kapta ugyanazt az érdemjegyet. Így lettünk mi összetartó, egymásra figyelő, együttérző és remek csapat, amelyből a két szombathelyi csoporttársunk sem hiányzott. Ők szinte alig jártak haza, nagyon sok időt töltöttek velünk a kollégiumban.

A vizsgaidőszakokban együtt készültünk a vizsgákra. Önkéntes alapon vagy sorshúzással döntöttük el, hogy tantárgyanként ki melyik tételt dolgozza ki. Amikor elkészültünk, beültünk egy kollégiumi szobába, „előadtuk” a tételeinket. A matematikai tételeket és bizonyításokat a kollégiumi szoba táblának is megfelelő szekrénysorán vezettük le. Szükség szerint közösen javítottuk ki az esetleges hibákat. Igyekeztünk a vizsgákon is együtt részt venni, egymásért szurkoltunk. A sikeres vizsgaidőszakokat a Kispityerben együtt ünnepeltük meg. Vacsoráztunk, és mivel megengedték, az élő zenére sokat nótáztunk. A Kispityerben szívesen fogadtak minket, remek hangulat volt mindig,

A Szombathelyi Tanítóképző Intézet megalakulásával egyidőben jött létre az intézmény sportegyesülete. A tömegsport szinten működő szervezet a testnevelőtanár-képzés 1971. évi megalakulásával működésének új szakaszába lépett. Az első évben a kézilabda és a kosárlabda sportkör alakult meg. Magam is lelkes játékosa voltam a női kézilabdacsapatnak, amely 1972-ben szerepelt először a megyei bajnokságban, és az 1973-ban Szegeden megrendezett Pedagógusjelöltek Spartakiádján a TF-es lányok mögött a második helyezést értük el. Büszkén őrzöm az érmet.

Feledhetetlen emlék az is, amikor 1973 nyarán több sportágból lány és fiú hallgatók Veszprémbe utaztunk edzőtáborozni, melynek végeztével segédedzői igazolványt kaptunk. Az ott töltött két hét kemény edzéseket, egyéni és csapatszintű technikai-taktikai, mozgásügyességi képzést adott. A képzést a kézilabdások részére Gál László, a főiskola későbbi tanára, majd főigazgatójátója vezette. Az edzések után is gyakran szerveztünk közös programokat. Sokat „meséltünk” a fiatal Gál Lászlónak a kihelyezett tagozat működéséről, fejlődéséről, és ösztönöztük őt, hogy jöjjön át tanítani Szombathelyre. Győzelem! Gál László szeptembertől már az intézményünkben tanított.

Az – akkor már – főiskola befejezésekor az évfolyamunk tablót készíttetett. Évfolyamtársunktól, Bokor Judittól, az intézmény későbbi egyetemi docensétől értesültem, hogyan lelt rá a tablónkra, amelyet a rajz tanszék retusált, és amelynek állandó helye a sportcsarnok falán lesz/van. Igen, 2016-ban ott meg is találtam, lefényképeztem.

Nagyon nehéz a sok szép emlék közül csemegézni. Órákig, napokig tudnék csacsogni a főiskolás éveim alatt átélt eseményekről és emlékeimről. Szívemben őrzöm minden pillanatát, a jót és a kevésbé jót is. A Szombathelyen töltött négy év az életem meghatározó része volt, életre szóló barátságok születtek. Volt csoporttársaimmal, több évfolyamtársammal rendszeres kapcsolatban vagyok, figyelemmel kísérjük egymás sorsát, időnként közös programot szervezünk.

Büszke vagyok, hogy az első tanárképzős évfolyam hallgatója lehettem. Őszinte örömmel emlékezem mindazokra, akik bábáskodtak a szombathelyi tanítóképzés és tanárképzés létrehozásában, akik tanárként vállalták a kezdés úttörő szerepét, akik hallgatóként „elszenvedték” az útkeresés nehéz, de örömteli éveit, akik oktató- és szervező munkájukkal lehetővé tették, hogy ma egy elismert intézmény ünnepelje hatvanéves jubileumát.