Három út a fejlődéshez

Szöveg: Kleinhappel Miklós – Fotó: Történeti Diákműhely, Savaria Gazdálkodástudományi Tanszék, Sporttudományi Intézet | 2025.04.09.
Három út a fejlődéshez
Az ELTE Savaria Egyetemi Központban tanuló hallgatók, a tantermi kereteken túllépve, az elmúlt hetekben is több rendezvényen tapasztalhatták meg, milyen színes az egyetemi élet. Tanulás, élmény, fejlődés, inspiráció várta őket az alábbi három rendezvényen.

Gondolkodás, vita, érvelés – új lendületben a Történeti Diákműhely

A Történeti Diákműhely félévindító vitaversenye a retorikai készségeket helyezte a középpontba. Az esemény különösen fontos mérföldkő volt, hiszen a diákműhely új vezetése – Gyenge Dániel, Kovács Ádám, Halmágyi Milán – aktívan keresi azokat a formákat, amelyekkel erősíthetik a történelem szakos hallgatók közösségi élmények iránti érdeklődését.

A vitaverseny során négy hallgató vállalkozott arra, hogy két történelmi kérdésben pro és kontra álláspontokat képviselve mutassa meg érvelési készségét és történelmi tudását szaktársaik és oktatóik előtt.

Az elsőéves Úthy András Viktor és a végzős Szabó Miklós Dániel a német haditechnika második világháborús szerepéről vitáztak, különös tekintettel annak az ország második világháborús vereséghez való hozzájárulására. A második párban Horváth Márton és Somogyi Norbert másodéves hallgatók ütköztették nézeteiket a kereszténység Nyugatrómai Birodalom bukásában betöltött szerepéről.

A vitapartnerek teljesítményét oktatókból álló zsűri értékelte. Az első helyet a végzős Szabó Miklós Dániel érdemelte ki, akinek fölényét a zsűri elsősorban tapasztalatával és elvégzett tanítási gyakorlatával indokolta. A második helyen a három fiatalabb vitázó – Horváth Márton, Somogyi Norbert és Úthy András Viktor – megosztva végzett, elismerve felkészültségüket és érvelési képességeiket.

Pénzügyi tudatosság a gyakorlatban – Milion tréning

A március 12-én megrendezett Milion tréningen a végzős gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatók nemcsak elméleti, hanem gyakorlati ismereteket is szereztek a pénzügyi tudatosságról és a sikeres pénzkezelésről.

A Savaria Gazdálkodástudományi Tanszék által szervezett program célja az volt, hogy a résztvevők magabiztosan igazodjanak el a pénzkezelés, befektetések és vállalkozásindítás világában. A tréning egyértelmű üzenete: a tudatos pénzügyi gondolkodás elsajátítása kulcs a jövőbeni sikerhez.

A Milion tréningen az ELTE Savaria Egyetemi Központban immár csaknem egy évtizede próbálhatják ki magukat a közgazdász szakokon tanuló hallgatók.

Inspiráló példaképek – Sportszakmai nap

Április 8-án a Sporttudományi Intézet által szervezett hagyományos tavaszi sportszakmai nap a küzdősportok világába engedett betekintést. Olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportolók osztották meg tapasztalataikat, motivációs történeteiket, hangsúlyozva, hogy a sportban és az élet más területein is a kitartás és a célokba vetett hit visz előre.

A hallgatók valódi példaképekkel találkozhattak: többek között Hegedüs Csaba olimpiai és Európa-bajnok birkózó, Ligeti Dániel Eb-bronzérmes birkózó, valamint három generációt képviselő kick-box világbajnokok – Koszogovits Mihály, Dancsó Zoltán és Szmolek Emánuel – beszéltek pályafutásukról. A meghívottak mind Vas vármegyei kötődésűek, többségük az ELTE SEK öregdiákjai.

A program nemcsak előadásból és beszélgetésből állt: tradicionáliskard- és thai-chi bemutatók színesítették a délelőttöt, délután pedig a sportszakos hallgatók gyakorlati foglalkozásokon is kipróbálhatták a különféle küzdősportokat.