Hallgatói szemmel: szakest, Gólyabál, velencei tanulmányi út

Szöveg: Kleinhappel Miklós – Fotó: Bódi Flóra | 2024.12.20.
Hallgatói szemmel: szakest, Gólyabál, velencei tanulmányi út
Hallgatónk, Bódi Flóra ott volt a Történelem Tanszék szakestjén, az ELTE Savaria Egyetemi Központ Gólyabálján és a Vizuális Művészeti Tanszék velencei tanulmányi útján. Az ő fotói segítségével számolunk be róluk.

Az ősz egyebek mellett a szakestek ideje is az ELTE Savaria Egyetemi Központban. A diákhagyományt szorgosan ápolják is az egyetemisták: az egyes tanszékek és intézetek hallgatói minden ősszel szerveznek programokat a közösség építésének jegyében.

A Történelem Tanszék szakestjén ezúttal is nagy sikert aratott a humoros „vizsgáztatás”, amely immár hagyományos eleme az eseménynek. Emellett számos szórakoztató játék és feladat színesítette az estet. Az idei újítások sorában kiemelkedett a mesterséges intelligencia bevonása, amely segítségével egy-egy történelmi korszakot átfogó dalt készítettek, illetve az egyes oktatókról a tanított korszakukhoz hű ábrákat alkottak.

Tradicionális őszi diákprogram a Gólyabál is, amelynek helyszíne ismét a Haladás Sportkomplexum VIP-terme volt.

Idén egy felejthetetlen álarcosbálon vehettek részt azok, akik részt vettek a bálon. A rendezvényt a már jól ismert programok tették teljessé: sor került a gólyaavatóra, a gólyaesküre, valamint a bálkirály- és bálkirálynő-választásra. Fellépett az ELTE SEK hallgatói zenészközössége, a SEK Music Group is. Az idei Gólyabál sem múlt el jótékonykodás nélkül: a szervező Hallgatói Önkormányzat a tombola bevételét a segítéSEK program keretében a Kenyeri és Csönge között leégett faállomány pótlására ajánlotta fel.

A Vizuális Művészeti Tanszék hallgatói és oktatói ősszel ötnapos tanulmányi út keretében Velencébe látogattak el.

Az utazás fő célja a világhírű Velencei Művészeti Biennálé megtekintése volt, amely két nagy és számos kisebb helyszínen nyújtott lehetőséget a művészeti élményekre. A biennálé mellett a résztvevők szabadon felfedezhették a város egyéb nevezetességeit is, legyen szó művészetről, építészeti örökségről vagy egyéb érdeklődésük tárgyáról.

Hallgatói szemmel: szakest, Gólyabál, velencei tanulmányi út

Hallgatói szemmel: szakest, Gólyabál, velencei tanulmányi út

0

/

0

0

/

0