Ezüst Eötvös-díjat kapott a Kanizsai

Kleinhappel Miklós | 2024.10.14.
Ezüst Eötvös-díjat kapott a Kanizsai
Ezüst Eötvös-díjat kapott a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium az ELTE interaktív pályaválasztó fesztiválján, az ELTEfeszten.

Eötvös Loránd Tudományegyetem október 11-én tizenkettedik alkalommal rendezte meg összegyetemi nyílt napját.

Mint minden évben, az egyetem idén is az ELTEfeszten mondott köszönetet

azoknak a kimagasló oktatói–tehetséggondozói munkát végző középiskoláknak is, ahonnan a legtöbb diák érkezett szeptemberben az ELTE-re.

Az öt intézmény között 2024-ben is ott volt a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium, amelynek közössége is Ezüst Eötvös-díjban részesült.

A Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium évről évre az első vagy második helyen szerepel azok között az intézmények között, amelyekből a legtöbben választják az ELTE szombathelyi képzéseit.

A többi Ezüst Eötvös-díjas intézmény 2024-ben: a Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium, a Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium, a Kőbányai Szent László Gimnázium, az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium és a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium közössége. Utóbbi középiskolából is sokan tanulnak tovább az ELTE szombathelyi campusán.