Érzéki szenvedély a Díszterem színpadán

Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós | 2021.11.18.
Érzéki szenvedély a Díszterem színpadán

Premierrel várta a nézőket a szombathelyi felsőoktatással egyidős hagyományokat követve megalakult Szinesztézia Egyetemi Színpad november 17-én. A bemutatkozó előadást betegség miatt le kellett mondani, azt későbbi időpontban tartják meg. A remekül sikerült főpróbán készült fotógalériánkból kiderül, érdemes várni rá.

A színpad neve több dologra utal. Például a hallgatói sokszínűségre, hiszen bármilyen szakos egyetemista csatlakozhatott. A szinesztézia szó jelentése is beszédes: együtt, egyszerre érzékelés.

„Hegymászók vagyunk, egy szív, egy lélek”

– mondta el a névválasztásról szólva Czetter Ibolya főiskolai tanár, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék vezetője, aki a menedzselésért és az irodalommal kapcsolatos foglalkozásokért felel.

Cs. Nagy István költő–tanár már a jogelőd Szombathelyi Tanítóképző Intézet megalapításakor megszervezte a Márkus Emília Színpadot, amelynek bemutatkozó előadására 1959-ben került sor. A színpad nagy sikerrel és országos elismerést is kiváltva működött egészen az 1980-as évek végéig, később már Benke Éva vezetésével.

Régóta formálódott az igény arra, hogy az intézmény hagyományait követve alakuljon egy olyan művészeti csoport vagy kör a Savaria Egyetemi Központban, amely kisebb színpadi produkciók bemutatására vállalkozna.

A kör 2019-ben hallgatói kezdeményezésre valósult meg, Kővári Dorottya hallgató aktív közreműködésével. Majd a 2020/2021-es tanévben elindult a Színjátszókör elnevezésű szabadon választható kurzus, Alberti Zsófi színművész szakmai irányításával, amely első félévének végén a hallgatók egy kisfilmet készítettek, az elmúlt hónapokban Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov Érzéki szenvedély című egyfelvonásos bohózatának színpadra állításán dolgoztak.

Mindenki nagyszerűen helytállt, a produkciót látva fel sem tűnik, hogy többeknek ez az első színpadi szereplése, árulta el Czetter Ibolya, aki játszik is a darabban, a mama szerepét alakítja.

A próbaidőszak az elmúlt három hétben kapcsolt maximális fokozatra, minden nap összegyűltek és csiszolgatták az előadást. A darabot Alberti Zsófi, Balogh János, a Weöres Sándor Színház művésze és Czetter Ibolya állították színpadra. A jelmezeket a WSSZ-től kölcsönözték.

A kényszerűségből elmaradt premier után folytatódnak a próbák, az érzéki szenvedély, amint lehet, megelevenedik a Savaria Egyetemi Központ Dísztermének színpadán.

Czetter Ibolyától megtudtuk még, hogy a bohózatot máshol is el szeretnék játszani, egyebek mellett jótékonysági előadásban is gondolkodnak, amely akár a szombathelyi színházban is megvalósulhat, hiszen az intézmény felajánlotta világot jelentő deszkáit a darabnak.

Érzéki szenvedély a Díszterem színpadán

Érzéki szenvedély a Díszterem színpadán

0

/

0

0

/

0