Kovács Júlia Veronika nyáron szerzett anglisztika alapszakos diplomát az ELTE szombathelyi campusán. A képzés ideje alatt Erasmus-hallgatóként két félévet Olaszországban, illetve Litvániában töltött; előbbit a koronavírus-járvány, utóbbit az orosz–ukrán háború árnyékában. Ezekben a hónapokban kinyílt számára a világ, sokat tanult saját magáról, és olyan tapasztalatok birtokába jutott, amelyek nagyban segítik a jövőbeni életére vonatkozó döntéseinek meghozatalában. Élménybeszámolóra kértük.

Amikor arról beszélünk, milyen közegből jön, felidézi:

édesapja mindig azt mondja, hogy ő csak gyökereket és szárnyakat adhat.

Szerencsésnek tartja magát, hogy támogató, összetartó családja van. Talán ez mindennek az alapja, állapítja meg. Aztán hozzáteszi: rendelkezik azzal a bátorsággal, amellyel felvértezve átélheti a szárnyalás boldogságát.

Julcsi vargabetűt követően került a Savaria Egyetemi Központba: először szintén az ELTE-re, de Budapestre, angol–földrajz osztatlan tanári szakra felvételizett, ám az első félév végére egyértelművé vált számára, hogy leginkább a nyelvek érdeklik, fordítóként vagy tolmácsként szeretne majd elhelyezkedni. Újra felvételizett hát, immár Szombathelyre, anglisztika szakra, amelyet jó alapnak tartott tervei megvalósításához.

Ez a szakváltás a megnyugvást, a lelki békét jelentette számára. Természetesen fel-felmerültek benne a mérleg másik serpenyőjét jelentő kérdések, ahogy később az Erasmus kapcsán is, de a szívére hallgatott, és mert másképp dönteni. Határozott embernek tartja magát. Ha olyan helyre vagy helyzetbe kerül, amely nem építi, akkor könnyen továbbáll – árnyalja a korábban elmondottakat.

Julcsi utazás iránti vágyát egy családi élmény lobbantotta fel: amikor a Monacóban kosárlabdázó testvérét meglátogatták, az ország kultúrája annyira nagy hatással volt rá, hogy elhatározta, világot akar látni.

Az egyetemen kapóra jött számára az Erasmus.

Az első úti cél a Padovai Egyetem volt. Tudta, mire számítson, korábban járt már Rómában és nagyon tetszett neki a mediterrán életérzés. Az erasmusos hallgatók oktatása angolul történik az egyetemen, de neki az olasz nyelv sem volt idegen, hiszen a gimnáziumban négy évig tanulta. Nem csoda, hogy azonnal otthon érezte magát. Úgy fogalmaz, Olaszország messze túlszárnyalta minden elképzelését.

Julcsi a többi Erasmus-hallgatóhoz hasonlóan albérletben lakott Padovában. Szoros kapcsolat alakult ki a külföldi egyetemisták között.

A legnagyobb problémát a koronavírus-járvány, illetve az amiatt hozott intézkedések jelentették. Különösen abban az időszakban, amikor a régió a fertőzöttség mértéke miatt a teljes lezárást jelentő vörös színkódú kategóriába esett. Online oktatásban vettek részt, amely zökkenőmentesen folyt, de nagyobb kirándulásokról szó sem lehetett. Azért a városon belül meglátogatták egymást, együtt főztek, moziesteket szerveztek. Még inkább közösséggé kovácsolta őket, hogy egymásra voltak utalva.

Természetesen, amikor csak a járványhelyzet engedte, igyekeztek felfedezni a környéket. Többször jártak például a Padovától mindössze félórányira található Velencében. Volt, hogy a szinte néptelen városban egyetlen turistával sem találkoztak az emblematikus helyszíneken, ami egyszerre volt félelmetes és óriási élmény. Az úti célok között szerepelt még többek között Szicília és Firenze is, de Julcsi a földrajz iránti szenvedélyének is hódolhatott, például akkor, amikor elmentek megmászni a Dolomitokat, az Alpok Észak-Olaszországban elterülő hegycsoportját.

Julcsi Erasmus-hallgatóként menedzselte először önállóan az életét. Szavai szerint addig nem tudta, hogy ennyire könnyen veszi az akadályokat, azt hitte, sokkal több energiáját emészti majd fel, hogy túléljen a családtól távol. Élvezte, hogy magára volt utalva, de sosem érezte magát egyedül. Még a nyelvtudását is fejleszteni tudta, hála az olasz lakótársaknak és egy egyetemi kurzusnak. Sokat javult a problémamegoldó- és az alkalmazkodóképessége, ahogy az interkulturális kommunikációja is. Nyitottabbá és rugalmasabbá vált.

Julcsi Olaszország után más kultúrába szeretett volna belekóstolni. Kíváncsi volt Észak-Európára is, főleg az általa különlegesnek tartott balti államokra. Bár nem beszéli, de az ország nyelve is érdekelte, ezért Litvánia lett a helyszíne a második erasmusos félévének.

Litvániát ugyan a balti Olaszországnak tartják, ám egészen más, mint a „csizma”. Kezdve azzal, hogy télen nagy a hideg és sok a hó. Julcsi év elején, januárban érkezett meg, az utóbbit kényszerűségből megszokta. Azt mondja, sokan nem tudják, Litvánia mennyire szép ország. Őt is több meglepetés érte itt, mint Olaszországban.

Julcsi a Vilniusi Egyetemen tanult, de nem Vilniusban, hanem Kaunasban, az ország második legnagyobb településén. Hallgatótársaival az egyetem épületét nemes egyszerűséggel csak mosolygós épületnek hívták, mert a rajta lévő napóra miatt ezt a hatást keltette. Ide egyébként Olaszországgal ellentétben nem elsősorban Nyugat-Európából, hanem főképp a Közel-Keletről, Indiából, Törökországból érkeztek az ösztöndíjasok. A litván diákok is különböztek az olaszoktól: szükségük volt egy kis időre, hogy feloldódjanak az idegenek társaságában, de aztán nagyon befogadóak, barátságosak voltak. A rugalmasság a Vilniusi Egyetemen is tetten érhető volt, és az oktatók partnerként kezelték őket.

A külföldi hallgatókkal tett nagy kirándulások ezúttal sem maradtak el. Trakai, ez a mocsaras–lápos vidéken található történelmi város lenyűgözte őket. Ahogy Padovában, Litvániában is meglátogattak egy botanikus kertet. Úgy alakult, hogy Rigát Julcsi egymaga fedezte fel: felpattant egy buszra, megtette a négyórás utat, megnézte a várost, majd hazautazott.

A gondtalan hallgatói életet az orosz–ukrán háború kitörése árnyékolta be. Julcsi meglehetősen feszültnek írja le az akkori helyzetet, ezt az időszakot tartja ott-tartózkodása mélypontjának. Az egyetem ekkor sem hagyta magára a külföldi hallgatókat, ők is igénybe vehették többek között pszichológus segítségét. Julcsi fejében az is megfordult, hogy haza kellene utaznia, de végül maradt, és nem bánta meg a döntését. Különleges élményt jelentett számára megtapasztalni, hogy nem csak a litvánok, hanem a három balti ország is mennyire összetartó.

Julcsi az egyetemi éveinek összegzéseképp azt mondja, teljesítette azokat a célokat, amelyeket erre az időszakra kitűzött magának. Mindennek úgy kellett történnie, ahogy történt, vallja.

A jövőre vonatkozóan több terve is van. Abban biztos, hogy el szeretne végezni majd egy mesterszakot is, ám egyelőre nem tette le a voksot egy képzési helyszín mellett sem. Diplomája megszerzését követően egy évet adott magának arra, hogy kizökkenjen a hosszú évek óta tartó tanulásból:

ezt az időt munkával és utazással tölti, új impulzusokat keresve. Nem akar fejest ugrani semmibe, de ha eljön az ideje, szívből jövő döntést fog hozni.

Kapcsolódó cikk: Bővülő Erasmus-lehetőségek az ELTE-n