Először vett részt SEK-es hallgató a Gépészeti szakterületek nemzetközi hallgatói konferenciáján

Kleinhappel Miklós | 2018.05.29.
Először vett részt SEK-es hallgató a Gépészeti szakterületek nemzetközi hallgatói konferenciáján

Idén tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Gépészeti szakterületek nemzetközi hallgatói konferenciáját áprilisban, amelyen először vett részt szombathelyi egyetemista.

A rendezvény, amely ezúttal négynapos volt, a neve ellenére sokkal inkább vetélkedő, mint konferencia. Célja, hogy az országban tanuló tehetséges, kreatív és a szakma iránt elhivatott gépészmérnök, járműmérnök és mechatronikai mérnök hallgatók számára segítse a szakmai fejlődést, valamint a felsőoktatási intézmények és cégek közti kapcsolatok kiépítésének lehetőségét.

A konferencián négy ország (Magyarországon kívül Szerbia, Románia és Ukrajna) hallgatói vettek részt, összesen 121-en. A Savaria Egyetemi Központot Menyik Balázs, elsőéves duális gépészmérnök szakos hallgató képviselte (borítófotónkon látható).

A konferencia házigazdája a győri Széchenyi István Egyetem volt. Balázs elmondta, az első napon ötfős csapatokra osztották a hallgatókat, ezek közül két–két csapat ugyanazt a projektet kapta. A feladatokat a győri egyetem partnercégei adták. Voltak cégek, amelyek olyan problémával szembesítették a hallgatókat, amelyre az ő szakembereik még nem találták meg a megoldást; a korábbi években akadt példa arra, hogy a hallgatók sikeresen megoldották a feladatot.

Az a csapat, amelybe Balázs került, a Borsodi Műhely Kft. feladatát kapta, amely beugró a cégnél elhelyezkedni kívánók számára az állásinterjún. Borsodi Műhely Kft. egyedi készülék, célgép és gyártósor tervezéssel, kivitelezéssel, hőkezeléssel és forgácsolással foglalkozik Szombathelyen és Győrben egyaránt. Balázsék feladata egy gyártósor állomásának megtervezése volt, a költségeket is figyelembe véve.

Balázs, említette hogy egyedül vett részt a konferencián elsőévesként de nem érezte hátrányban magát a mivel a 2017/2018-as tanév első félévének vizsgaidőszakán már volt hét hét duális gyakorlata, és ott már találkozott hasonló munkaállomással, így rövid időn belül találtak célgépet a feladat kivitelezéséhez. (A célgép ömlesztett állapotú kúpos spirálrugó helyes adagolására szolgált.)

Sajnos nem értek el helyezést, de Balázs elmondása szerint, senki sem érezte magát vesztesnek. Sok tapasztalattal gazdagodtak a résztvevők, valamint egyetemekkel és személyekkel is sikerült kapcsolatokat építeni.

Az élményekről szólva Balázs kiemelte a Nemak-gyárban tett látogatást, ahol azoknak a hengerfejeknek az öntését nézhette meg, amelyeket duális képzésének egyik gyakorlati helyszínén, az Opel Szentgotthárd Kft.-nél megmunkáltak. Ezen kívül megismerkedhetett a győri Széchenyi István Egyetem mérnök hallgatóiból álló, SZEngine elnevezésű versenymotor-építő csapattal. A legnagyobb „élmény és megtiszteltetés” pedig az volt, hogy találkozhatott dr. Hanula Barnával, a Bugatti Veyron motorjának fejlesztőjével, akinek ráadásul egy, a jó prezentáció csínjáról-bínjáról szóló előadását is meghallgathatta.

Először vett részt SEK-es hallgató a Gépészeti szakterületek nemzetközi hallgatói konferenciáján

Először vett részt SEK-es hallgató a Gépészeti szakterületek nemzetközi hallgatói konferenciáján

0

/

0

0

/

0