Egy görbe este Berecz Andrással

2019. november 14. 19:00 - 21:00
MMIK Szombathely, Ady tér 5.
2019. november 14. 19:00 - 21:00
MMIK Szombathely, Ady tér 5.
Fület és lelket feltöltő dalok és történetek Berecz Andrással
Újra a hazai néptáncos szakma legjavát felvonultató önálló színházi estre várja a nagyközönséget az ELTE Savaria Egyetemi Központ Szökős Néptáncegyüttes.
Évek óta nagy sikerrel fut az együttes rendezvénysorozata, amelynek keretében a szervezők az őszi és a tavaszi félévben az ELTE SEK Savaria Zenepedagógiai Tanszéken gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt élőzenés táncházakat tart.
A Szökős Néptáncegyüttes ennek részeként – immár harmadik alkalommal – az Agora – Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban idén ősszel is nagyszabású színházi esttel készül. A november 14-i, Egy görbe este Berecz Andrással című program fület és lelket feltöltő dalokat és történeteket ígér.
A műsorban közreműködik a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes, a Mecsek Táncegyüttes és a Szökős utánpótlás együttese, a Vasi Kislegénycéh, amely november 15-én a Fölszállott a páva című tehetségkutató első élő adásában mutatja majd meg a tudását.
További részletek a plakáton.