Dóri nem UFÓ

Kleinhappel Miklós – Fotó: Mihajliv Renáta | 2018.04.16.
Dóri nem UFÓ

Először nyílt hallgatói kiállítás a SEK A–épületben található Zéró Galériájában április 10-én: a Vizuális Művészeti Tanszék másodéves festő és grafika szakirányos hallgatójának, Nagy Dórának az absztraktjait lehet megtekinteni május 28-ig.

Bevezetőjében Bordács Andrea művészettörténész, tanszékvezető felidézte: a Zéró Galéria létrehozásakor egyebek mellett az volt a cél, hogy legalább minden félévben egyszer a hallgatók is megmutathassák munkáikat az érdeklődőknek egyéni vagy csoportos kiállítás keretében. Most erre is sor került. Ezzel arra kívánják ösztönözni őket, hogy a kötelező órai feladatokon kívül is alkossanak.

Nagy Dóra esetében ez az alkotás egészen egyedi, hiszen amíg hallgatótársai az egyes művek tervezésével vannak elfoglalva, ő már elkészül velük. „A többiek emiatt viccesen azt mondják Dóriról, hogy UFÓ. De az igazság az, hogy példaértékű az energiája és a kísérletezőkészsége. Ezért gondoltuk azt, hogy ő legyen a galéria első egyéni kiállítója” – mondta beszédében a tárlatot megnyitó Nagy Gábor György adjunktus.

A tárlat anyagában megtalálhatók festékkel és olvasztott zsírkrétával készült alkotások is. Többrétegű művekről van szó, az egyes rétegek úgy kerülnek egymásra, ahogy a mezőn vető ember hajítja el a magokat. Nagy Gábor György nem véletlenül hívja mezőknek a képek hordozófelületeit. Az alkotások nagy része a tanszék tavaly nyári, Bogáti Kastélyban megrendezett alkotótáborában készült, többségük leselejtezett lepedőkre vagy éppen a nyomdából ajándékba kapott pauszpapírokból összerakott felületekre.       

Dóri nem UFÓ

Dóri nem UFÓ

0

/

0

0

/

0