Dobogós kick-boxosok az Európai Egyetemi Játékokon

Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós | 2022.07.19.
Dobogós kick-boxosok az Európai Egyetemi Játékokon

Első, harmadik és ötödik helyezés az ELTE szombathelyi campusán tanuló kick-boxos hallgatók mérlege az Európai Egyetemi Játékokon.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem az Európai Egyetemi Sportszövetség által rendezett megmérettetésen július 17. és 30. között a lengyelországi Lódzban öt sportágban népes mezőnnyel képviselteti magát.

A kontinens legnagyobb szabású, kétévente sorra kerülő egyetemi sportrendezvényére utazott ELTE-s csapatban jelentős a szombathelyi hallgatók száma: kick-boxban és NB I-es futsalban hárman versenyeznek, judóban pedig egy hallgató lép szőnyegre.

A kick-box mérkőzések július 18-án zárultak.

Szmolek Emánuel a hazai élvonal tagjaként, egyéni világbajnoki cím birtokában vágott neki a megmérettetésnek. A ringben nyújtott teljesítményével – amely a 84 kilósok súlycsoportjában a dobogó csúcsára repítette – nem hazudtolta meg önmagát.

Ugyancsak érmes lett Grünceisz Patrik, ő a 67 kilósok között holtversenyben a harmadik helyen végzett.

Bolfán Ákos ötödik lett a 74 kilósok mezőnyében.

A versenyzőkkel Lengyelországba utazott Koszogovits Mihály mestertanár, valamint Dancsó Zoltán edző.

Az Európai Egyetemi Játékokon cikkünk publikálásakor az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezet összesen hat (két arany-, két ezüst- és két bronz-) éremmel.

A sportolók nem a nemzeti válogatottak tagjaiként vesznek részt a játékokon, hanem azt a felsőoktatási intézményt képviselik, amellyel hallgatói jogviszonyban állnak. A versenyen negyvenhat országból körülbelül hatezer sportoló, köztük négyszáznál is több magyar küzd.

A Savaria Egyetemi Központ hallgatói, Sipos Gergő, Horváth Bendegúz és Kovács Máté legközelebb NBI-es futsalban lépnek pályára. A mérkőzések július 23-ig tartanak.

Judóban pedig július 24–26. között Varga Rékának lehet szurkolni.