Csapatban, egy kicsit csibészesen

Kleinhappel Miklós – Fotó: MEFS | 2020.08.21.
Csapatban, egy kicsit csibészesen

Huszonhat éve dolgozik az egyetem röplabda szakosztályának működéséért Bíróné Ilics Katalin, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar szombathelyi Sporttudományi Intézetének (SI) egyetemi adjunktusa, akinek munkáját augusztus 12-i tisztújító közgyűlésén rangos díjjal ismerte el a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség (MEFS). Ennek kapcsán beszélgettünk vele.

A kezdetekről szólva Bíróné Ilics Katalin felidézi, számára nem volt tudatos döntés a röplabda melletti elköteleződés.

„Két másik sportágat is űztem azelőtt, hogy a középiskolában egyszerűen rám talált a röplabda. Az egyetemen már egyértelműen röplabdássá váltam. Ez egy látványos, igazán szép csapatjáték, amihez kis csibészség is kell, és ez nagyon tetszett nekem.”

Oktatónk huszonhat éve dolgozik az egyetem röplabda szakosztályának működéséért a vasi megyeszékhely felsőoktatásával egyidős, sportszakmai munkájával ahhoz szervesen kötődő Szombathelyi Egyetemi Sportegyesületben (SZOESE). Eleinte játékosként, valamint játékos–edzőként, majd edzőként és a női röplabda szakosztály vezetőjeként vett részt a SZOESE tevékenységében.

Munkája elismeréseként az SI adjunktusa a MEFS Csik Ferenc Ezüstplakettje az Egyetemi–Főiskolai Sportért díjat vehette át a sportszövetség augusztus 12-i közgyűlésén, Budapesten. A MEFS az ezüstplakettből és oklevélből álló elismerést azoknak adományozza, akik „az egyetemi sport terén több akadémiai éven keresztül dicséretes teljesítményt nyújtottak szakmai munkájukkal, támogatásukkal”.

„Megtiszteltetés volt átvenni ezt a díjat számos neves sportvezető és sportszakember jelenlétében. Nagy örömöt okozott az is, hogy ekkora közönség előtt méltatták a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesületet, és azon belül a röplabda szakosztályunkat.”

Az egyetemi röplabda jelenlegi helyzetéről szólva Bíróné Ilics Katalin pozitívumot és negatívumot is említ.

„A röplabda a sportági finanszírozásnak köszönhetően újra népszerűségnek örvend. Az elmúlt három évben jelentősen megnövekedett az igazolt játékosok, és velük együtt az edzők száma is. Problémát a minden sportágat sújtó infrastruktúrahiány okoz. Van elég (főként utánpótláskorú) játékosunk, de sajnos nem tudunk megfelelő számú felkészülési időt biztosítani számukra.”

Az SI adjunktusa úgy véli, az egyetemi röplabdaoktatás kiváló lehetőség a sportág népszerűsítésére.

„Jó együtt dolgozni a hallgatóinkkal, mert érezhetően szeretik játszani a röplabdát. Arra törekszem, hogy a sportág szeretete tovább fokozódjon bennük. Hogy ez mennyire sikerül, az kiderül például akkor, amikor a Sporttudományi Intézet őszi sportszakmai napjának részeként röplabda házibajnokságra is sor kerül. Az elmúlt évi mérkőzéseken száznál is több hallgató vett részt. Ekkora sikere még nem volt egy ilyen szintű egyetemi sportrendezvénynek. Nagyon fontos, hogy számos egykori tanítványunk immár testnevelőtanárként oktatja a röplabdát, vagy éppen edzőként tevékenykedik. Azt hiszem ez az igazi sikere egy oktatónak.”

Bíróné Ilics Katalin amellett, hogy a Magyar Diáksport Szövetség Röpsuli – röplabdázás az iskolában elnevezésű képzésének elindítója, a Sporttudományi Intézet versenysportolók és rekreációs tevékenységet végzők körében vizsgálatokat folytató Mészáros János Alkalmazott Terhelésélettani Kutatócsoportjának tagjaként a röplabda sportágban történő kiválasztás és tehetséggondozás témáját kutatja, eredményeiről pedig hazai és nemzetközi konferenciák rendszeres előadójaként számol be.