Boros Viola Saját Édene

SEK | 2018.07.18.

Ha a nyáron kulturális élményre vágyik, Szentendrén az Art Capital kiállításai (Czóbel Múzeum, Templom tér 1.) szeptember 2-ig megtekinthetők. Az idei téma az Édenkert nyomában. Nemzetközileg is elismert alkotók közt (Yoko Ono, Mohau Madisakeng) számos hazai művésszel találkozhat.

Az egyik kiállítást az ELTE SEK egyik oktatója, dr. Bordács Andrea művészettörténész, a Vizuális Művészeti Tanszék vezetője rendezte Saját Éden – Boros Viola kertjei címmel.

Boros Viola minden évszakban megfestette a kertjét hatalmas, az egész műterme falát betöltő méretben. Így gyakorlatilag a belső térben újrateremtette a kinti természetet. Borosnál ezek az évszakok nem különülnek el markánsan, folyamatosan átnyúlnak egymásba, a kopaszágak összeölelkeznek a burjánzó indákkal. Egyszerre koncentrál a részletekre, ugyanis a hatalmas kert-pannói több modulból álló képek, ugyanakkor egyszerre festi a nagy egészet is.

A kert, akármilyen profán helyzetben is szimbóluma a földi paradicsomnak, s megidézi az édeni gondtalan életet. Az Éden elvesztése után ma mit tehet az ember? Folyamatosan kísérletet tesz arra, hogy megteremtse maga körül a saját édenét. Ez alatt egyszerre értjük a kertet és a lehetőségekhez képest ideális állapotot. Pontosabban a kert mindig is metaforikus értelmű, mivel a kert sohasem csak virágzó vegetáció, hanem életfelfogás, lelkiállapot is. A középkori műveken a kert, különösen az Angyali üdvözlet képeken, mindig az elvesztett Édenkertet idézi. A barokk kertek során az ember betöri a természetet, uralmat gyakorol rajta, kedvére alakítja. A romantika természetképe viszont pont a megzabolázhatatlan, embert is legyűrő erő, a kanti fenséges és a szabadság metaforájává válik. A kert nem teljesen természetes, de nem is egészen mesterséges környezet; „egyfajta megkomponált, megszelídített vadon, amelyben az élet megnyilvánulásai és az emberi tennivalók és élvezetek sokasága a növényi életformák törvényei által áthatott, mi által különös atmoszférájú tapasztalati hellyé válhat.”

Boros Viola számára a kert a nyers, megzabolázatlan erő, a misztikus növekedés maga, ahogy egy pici mag idővel képessé válik hatalmas területeket benőni, de a biztonság terepe is. A kiállításon a napszakok alapján válik markánsan külön a két kertje, a nappali burjánzás szemben az éjszaka titokzatos világával. A nappali Édenben mintegy ready madeként igazi növények keverednek a festmények világába, a művek modelljei, azaz a kertrészlet is a kiállítás részét képezi. A természet és a természet képi közti rivalizálás figyelhető meg. Az éjszaka mesterséges neonfényei és foszforeszkáló növényei által a kert más képét mutatja. Egyszerre félelmetes és titokzatos. A terem közepén lévő valódi földből épített kert finoman a végleges nyughelyet a sírokat is megidézik. Boros Viola kertje egyszerre az újjászületés, a növekedés, a megújulás, ugyanakkor az elmúlás terepe is.

Az Édenkert a védett, körül határolt hely szimbóluma, szembeállítva a félelmetes, körülvevő emberi világgal. A kert a mi saját világunk, egy általunk teremtett és ellenőrzött terep. Az embert többek közt épp a kimeríthetetlen tudás vágya teszi emberré, így erről nem mondana le, mégis folyamatosan vágyik vissza abba az ősi gondtalan állapotba. Így kénytelen újra megteremtenie a maga számára a Saját Édenét.