Az OTDK-n díjazottakat és témavezetőiket köszöntötték

Lenkai Nóra rektori biztos emlékeztetett, az OTDK-n még nem ért el ilyen jelentős eredményt a szombathelyi felsőoktatás. Hozzátette:
a Savaria Egyetemi Központ az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez 2017-ben történt csatlakozása óta nagy utat járt be, és az OTDK-zó hallgatók teljesítménye is az integráció sikerét mutatja.
Heszteráné Ekler Judit, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) Sporttudományi Intézetének vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy egy jól elvégzett kutatást megfelelően prezentálni is kell, hogy az díjban is megnyilvánuló elismerést érdemeljen.
Kollár László, az Informatikai Kar Savaria Műszaki Intézet igazgatója felidézte, 2017 óta minden OTDK-n képviselte hallgató a gépészmérnöki képzést. Az egyetemistáknak a műszaki képzést régóta folytató intézmények között sikerült helytállniuk.
Lenner Tibor, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ igazgatója elmondta, a tanári szakos hallgatóknak a pályára lépve úgy kell majd felfedezniük diákjaikban a kreativitást és megtanítani őket a feladatok iránti elkötelezettségre, ahogy témavezetőik velük is tették, hogy a tudományos munka generációk, a világot jobbá tevő, közös alkotó folyamatává váljon.
Koós Ildikó, a PPK Pedagógiai és Pszichológiai Intézet igazgatója megfogalmazása szerint a hallgatók az OTDK-n elért sikerükkel kétségbevonhatatlanul beléptek a tudomány világába. Általuk témavezetőik is díjazottnak érezhetik magukat, akik az „áldozatos, odafigyelő, szeretetteli együtt munkálkodás” során csodálattal szemlélik a következő generáció eredményeit.
Az idei Országos Tudományos Diákköri Konferencián a szombathelyi mérleg: kilenc első, öt második, hat harmadik helyezés, nyolc különdíj és három jutalom. A szekciók legjobbjainak odaítélhető Reménység-kitűzőt a Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekciókban is SEK-es hallgató szerezte meg.
A szekciók Savaria Egyetemi Központtal kapcsolatos eredményeiről korábban részletesen beszámoltunk.
Az OTDK-n díjazottakat és témavezetőiket köszöntötték
Az OTDK-n díjazottakat és témavezetőiket köszöntötték
0
/
0









0
/
0