Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékeztünk

SEK | 2020.10.21.
Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékeztünk

Németh László írásaiból összeállított műsorral emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharcról az ELTE Savaria Egyetemi Központ (SEK) október 21-én.

Az „56-é maradt nagy klasszikus mű”, Beethoven Egmont nyitánya csendült fel az Aulában megtartott ünnepség kezdetén.

A nyitány, amelyet a műsort szerkesztő Katona Attila történész bevezető szavai szerint a magyarok új értelmezéssel töltöttek meg, afféle háttérzeneként szolgált az 1956-os eseményekhez, hiszen azokban a hetekben – megelőzve a Bánk Bánt, a Himnuszt és a Szózatot is – a korabeli Magyar Rádióban ez hangzott el legtöbbször.

„Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy meglássuk a 16. századi tragikus történet és 1956 közötti párhuzamot”

– fejtegette Katona Attila.
 

A történész beszédében elmondta, három okból hívta segítségül Németh László írásait a forradalmi események felidézésre.

Egyrészt azért, mert az író idén éppen negyvenöt éve hunyt el. Másrészt: a SEK jogelőd intézményében létezett egy, az ő nevét viselő szakkollégium. Harmadrészt mivel feljegyzései „talán szerencsésebben reprezentálják a valóságot, mint a történelmi narratívák interpretációi”, hiszen a szép-, dráma- és esszéíró követhetően reflektált az eseményekre.

Katona Attila hozzátette:

1956 rövidsége miatt az utódok azt a gyakorlatot alakították ki, hogy a nyitó dátumon egyben fejet hajtanak és gyertyát gyújtanak azért a kétezerötszáz emberért, akik életüket adták a magyar szabadságért, vagy a harcok következtében elhunytak, valamint az előtt a kétszáznegyven fő emléke előtt, akik a megtorlás áldozatai lettek.

„Mi most ezzel kezdjük, a gyertyagyújtással” – zárta szavait a történész.

A kiválasztott töredékeket a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ (BDPK) hallgatói tolmácsolták.

A műsor végén Lenner Tibor, a BDPK igazgatója felszólalásában emlékeztetett arra, hogy az 1956-os forradalmár egyetemisták bátrak, szegények és lelkesek voltak, ez az elegy robbant október 23-án.

Az ünnepség felvétele megtekinthető az ELTE EKL Savaria Könyvtár és Levéltár Facebook-oldalán.

Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékeztünk

Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékeztünk

0

/

0

0

/

0