Aranyérmes oktatásmódszertani kutató

2023-ban is van az Eötvös Loránd Tudományegyetem szombathelyi campusához kötődő díjazott a Pro Scientia Aranyéremmel kitüntetettek között.
Elsőként két évvel ezelőtt a testnevelő–gyógytestnevelő és egészségfejlesztő szakos tanárként végzett Buti Nikolett részesült a kitüntetésben.
Őt most követte a tavaly tanítói diplomát szerzett, jelenleg némettanár szakos Zsiray Barbara. A díjazottak névsorát a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) zárásaként a seregszemlét megrendező OTDT Bizottságának döntését követően a napokban hozták nyilvánosságra.
A 36. OTDK-n
Az ELTE-ről ebben az évben összesen tizenketten kerültek be a legkiválóbbak közé.
Az OTDT 1989 óta díjazza a tehetséges hallgatókat – alkotókészségük kibontakoztatása, szaktudásuk elmélyítése, a tehetség, az egyéni teljesítmények jobb megbecsülése és elismerése céljából – Pro Scientia és Pro Arte Aranyéremmel. A kitüntetéssel nem egy–egy konferencián bemutatott előadást, pályamunkát ismernek el, hanem a hallgatói összteljesítmény alapján a kiemelkedő egyéniséget.
„Egyetemi éveim elején már terveztem, hogy tudományos diákköri kutatásba kezdek. Először nem tudtam, merre induljak, de Koós Ildikó, az egykori témavezetőm mindenben támogatott, így a társasjátékok anyanyelvi nevelésben való alkalmazásának lehetőségeiben hamar megtaláltam a hozzám illő területet is” – idézi fel a kezdeteket Barbara.
Szécsi Gáborral, a 36. OTDK Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekció ügyvezető elnökével és Kaposi Józseffel, az OTDT Szakmai Bizottság elnökével
Hallgatónk a 2021-es OTDK-n különdíjat kapott, ami kiváló ösztönzésnek bizonyult a további munkára. Immár a felsőoktatásban résztvevő hallgatói, kutatói kiválóság támogatására létrehozott Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíjasaként előbb a szövegalkotási képesség fejlesztésére, majd a szövegértelmezési területre fókuszáló módszertani kísérletet végzett. Idei OTDK-dolgozata ennek a két évnek az eredményeit tartalmazta. Ezzel tagozatában nem csupán első helyezést ért el, hanem a szekció főzsűrije, valamint a Pro Scientia Aranyérmesek Társasága delegáltjának együttes döntése értelmében az OTDK-n az adott tudományterületen a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó, tudományos vagy innovatív szempontból a legreménytelibb eredményt elérő fiatal kutatók elismerésére szolgáló Reménység kitűző különdíjat is elnyerte.
„Hihetetlen örömet okozott számomra a szekcióm első helyezésének elnyerése. Megható és az egész életemet meghatározó pillanatként éltem meg, hogy pályamunkámat Reménység kitűzővel is díjazták. Azt pedig álmomban sem gondoltam volna, hogy bekerülök a Pro Scientia Aranyérmesek közé. Hálás vagyok az elismerésért és minden támogatásért, ami kísért az eddigi utamon.”
Klemmné Gonda Zsuzsával, a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának tagjával a 36. OTDK-n
Barbara példaértékű munkájával inspirálhat más hallgatókat, hogy részt vegyenek a tudományos munkában. Úgy véli, az oktatási innováció kulcsfontosságú a jövő nemzedékek képzésében. Az oktatásmódszertani kutatások segítségével új és hatékonyabb módszerek, technikák és eszközök fejleszthetők, amelyek javítják a tanulás és a tanítás folyamatát.
„Az OTDK-k, hazai és nemzetközi konferenciarészvételek, tudományos eszmecserék egyértelműen megmutatták számomra, hogy fiatalként érdemes és fontos oktatásmódszertani kutatással foglalkozni, hiszen ezzel a területek megújulását támogatjuk” – hangsúlyozza Barbara.
Hallgatónk hozzáteszi, az elmúlt évek a személyes fejlődésére is nagy hatást gyakoroltak: kitartásra, türelemre, alázatosságra és az idejének hatékonyabb beosztására is nevelték. A kapott eredmények, elismerések, visszajelzések pedig nagy lendületet adnak kutatómunkája folytatásához.
Az OTDT a kiváló hallgatóknak odaítélt díjakat ősszel adja majd át.
Barbarával januárban közöltünk beszélgetést, amelyben részletesen mesél tevékenységéről. Az írás itt olvasható.