(Ál)Hírértékű lehet-e a tudomány?

Kleinhappel Miklós – Fotó: Szabó Krisztina | 2018.06.05.
(Ál)Hírértékű lehet-e a tudomány?

Az elmúlt hetekben az országos sajtóban is helyet kaptak azok a cikkek, amelyek szerint Magyarországon 800 ezer ember hiszi azt, hogy a Nap forog a Föld körül. Már az is tipikus, hogy ezekben a cikkekben valójában nem ez volt a hír, hanem „csak” (nagyon indokolt az idézőjel!) a kattintást generáló csali. Az írások egy májusi, Budapesten megrendezett tudománykommunikációs konferencián elhangzottakból adtak ízelítőt – amely arról szólt, hogy napjainkban miképp kell(ene), lehet(ne) hatékonyabban kommunikálni a tudományos eredményeket. A fenti adat a konferencia egyik előadója, az ELTE társadalmi kommunikáció kutatócsoportját vezető Fábri György saját kutatásának eredményei közül az egyik. A szakember előadásának egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy amíg a valódi tudomány a közösségi médiában szinte egyáltalán nincs jelen, addig az áltudományos hírek feltartóztathatatlanul terjednek.

A témát dr. Velics Gabriella médiaszociológus, kommunikációs szakember a Savaria Egyetemi Központ Bölcsészettudományi Centrum egyetemi docense évek óta kutatja; egy erről szóló, 2013-as tudomány napi előadásának felvétele elérhető a Videotoriumban. A szakember részt vett a budapesti konferencián, amelyen Breaking news? A tudomány hírértéke címmel tartott előadást. Ennek kapcsán kerestük meg, hogy ossza meg velünk legújabb eredményeit.

Dr. Velics Gabriella emlékeztetett: minden újságíróban már a képzése során rögzül az ezerszer hallott tétel: a hír a legalapvetőbb újságírói műfaj, a tényközlő műfajcsalád tagja, a tömegkommunikációban közölt információk alapegysége. A műfaj sajátosságai megkövetelik, hogy az olvasó számára világossá váljon, hogy mikor és hol kivel mi történt, mindez miért következett be és hogyan történt. A szakember szerint kevesebb szó esik arról, hogy e számára napi rutinszerű, készségszintű feladatban először is a szerkesztőség látóterébe kerülő információk hírértékét elemezve és súlyozva kell eldönteni, hogy foglalkoznak-e az információ feldolgozásával, és ha igen, akkor milyen mélységben, milyen formában és helyen fogják azt megjeleníteni. A híreket a szerkesztőségek leggyakrabban hírügynökségektől vásárolják, vagy más portáloktól veszik át, ritkábban saját erővel gyűjtik be; majd jól begyakorolt sablonok alapján kénytelenek válogatni közülük, és egy szelektált, majd sorrendbe állított hírfolyamot közvetítenek fogyasztóik felé.

A szakember emlékeztetett: a PR- és a kommunikációelméleti tankönyvek nagy részének alapja egy 1965-ben született hírérték katalógus. Csakhogy az ebben szereplő tizenkét hírérték már nem korszerű. Nem véletlen hát, hogy egy kutatópáros a 2000-es évek elején felülvizsgálta, mondhatni, korszerűsítette ezt a katalógust. Munkájuk időszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy azóta több mint 42 ezer kutató hivatkozott már rá különféle írásokban. A kutatópáros „pontjai” között megjelentek olyan újdonságok, mint a szórakoztató és humoros jelleg, vagy éppen a pozitív felhang, amelyek segítségével könnyebben „eladható” a tudomány (is). Később továbbgondolták korábbi katalógusukat, 2017-ben publikálták a kortárs hírérték rendszert. Ebben már előkelő helyen szerepel egyebek mellett az, hogy exkluzív legyen az anyag, tartalmazzon valamilyen konfliktust (akár érdekellentétet), szórakoztató vagy drámai legyen, kapcsolódjon hozzá audiovizuális tartalom, megosztható legyen a közösségi médiában. Divatos szóval élve legyen trendi egy tudományos hír, hogy az emberek megosszák másokkal.

Dr. Velics Gabriella megvizsgálta a másik oldalt is: azt, hogy a PR-szakembereknek milyen anyagokat kell készíteniük, hogy azokra a média ráharapjon. Úgy véli, a korábban említett újdonságokon kívül számukra annak is szempontnak kell lennie, hogy egy-egy anyag mennyire befolyásolja az olvasók, nézők életét, lényeges, hogy ki és miért éppen most beszél a témáról, van-e valami váratlan benne. De olyan témákból is lehet hír, amelyek éppen benne vannak a levegőben. Illetve nagyon fontos az emberi tényező: van-e olyan híres ember, aki érintett az adott témában és beszél-e róla. Mindez természetesen egészen más így összefoglalva, mint az, ami megvalósítható, hiszen a tudomány eredményei ugyan befolyásolják a közönség életét, időszerűek is lehetnek, de az emberi tényező, vagy éppen a humoros jelleg már sokkal ritkább.  

Dr. Velics Gabriella tanulmánya a hírérték kritériumokat elemezve arra keresi a választ, hogy a tudományos hírek mely tényezők alapján lesznek megkerülhetetlenek, és közlésre kiválasztottak. Vagyis hogy miképp lehet népszerűsíteni a valódi tudományt. A téma már csak azért is aktuális, mert Magyarország európai uniós pályázatok révén az utóbbi években egyre nagyobb összegeket költ kutatásfejlesztésre, a projektek pedig kommunikációs kötelezettséget is tartalmaznak. A szakember úgy véli, ha egy téma exkluzív, annak kapcsán megszólal egy „celeb” tudós, az eredménynek váratlan vagy véletlen jellege van, vagy éppen pozitív felhangú, valamint a fotókon kívül mozgóképet is tartalmaz az anyag, akkor komoly esély van arra, hogy a médiába kerüljön. Ugyanakkor – hangsúlyozza dr. Velics Gabriella – azt nem lehet elvárni a kutatóktól, tudósoktól, hogy tudománynépszerűsítő cikkeket írjanak és PR-filmeket forgassanak, ezért szoros együttműködésre lenne szükség a tudomány és a kommunikációs szakemberek között.

Dr. Velics Gabriella tudományos tevékenységének régi-új fejezete kezdődött e kutatással, hiszen 2010 óta közösségi rádiózással kapcsolatos tevékenységeket folytatott, ám csak külföldön publikált és járt konferenciákra. A budapesti konferencián ismertetett eredményeket felhasználva a közeljövőben azt vizsgálja majd, hogy a helyi televíziók miképp foglalkoznak a tudományos témákkal.

(Ál)Hírértékű lehet-e a tudomány?

(Ál)Hírértékű lehet-e a tudomány?

0

/

0

0

/

0