A textil él, élni akar
Az ősi japán textilfestészet, a shibori világába kalauzolják el a látogatókat a Zero Galériában most kiállított, hallgatók készítette művek, amelyek nem csupán szemet gyönyörködtetőek, hanem több szempontból különlegesek is. Kiállításmegnyitón jártunk.
Textilek vagy képek? – vetődik fel a kérdés a tudósító fejében, amikor belép a Vizuális Művészeti Tanszék Zero Galériájába, és meglátja a munkákat. A falakon színes, nagyméretű alkotások vannak, amelyek számos kisebb-nagyobb, egyenként is a figyelem fókuszálására késztető részletből állnak.
A választ bevezetőjében dr. Kelecsényi Csilla, Ferenczy Noémi-díjas képzőművész, a tanszék docense adja meg, aki elmondja, textilek is és képek is.
Kiderül, hogy a tárlat címe (Shibori) több, mint négyszáz ősi japán festési technika gyűjtőneve. A shibori a batikoláshoz hasonlít, lényege, hogy kötözéssel, elszorítással, préseléssel, csavarással, vasalással a festéktől – indigótól – megóvják a textília bizonyos területeit, a minták a hiány és a kitöltött felület szembenállásából keletkeznek. A cél a minták közötti harmónia létrehozása.
Dr. Kelecsényi Csilla fejéből pattant ki az ötlet, hogy ezzel a technikával kísérletezzenek a képgrafika szakirányos levelező mesterszakos hallgatók, akik lelkes partnernek bizonyultak, és ugyan a méretet és a léptéket tekintve szigorú korlátok közé voltak szorítva, a feladat fantáziadús műveket eredményezett.
A hallgatók oktatójuk segítségével a kísérletező darabokat tudatosan rakták össze.
"A művek feszültségét az esetlegesség és a tudatosság kombinációja adja”
– hangzik el. Dr. Kelecsényi Csilla úgy fogalmaz, a hallgatók a kiállításon egy ősi technika felemelését mutatják be. A legmegfelelőbb színes mintarészletek absztrakt képekké történő összeállítása eredményezi azt a képi megjelenést, amely képzőművészeti rangra, kortárs textilképpé emeli az ősi technikát.
Dr. Kelecsényi Csilla hozzáteszi, a művészeknek a régi magyar kézműves technikák feltárása is a feladatuk, hiszen számos hagyomány, mint például a kékfestés is kiaknázatlan. A pedagógusoknak pedig ezeket a hagyományokat meg kell ismertetniük a gyerekekkel, amit a kiállító hallgatók meg is tesznek.
Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész, docens aztán beszédében Szombathely, a textilművészet és a kortárs művészet kapcsolatát boncolgatva késztet gondolkodásra. A textilbiennálékra utalva felhívja a figyelmet arra, hogy bár Szombathely fél évszázada elköteleződött a textilművészettel, még senki sem kutatta, ez hogyan hatott a kortárs Vas megyei képzőművészetre, holott az ő munkáiban is megjelennek a biennálék hatásai.
Majd hangsúlyozza, bár a tanszéken már nincs kézműves szak, a tanárszakos hallgatóknak hetente csak egy kézműves órájuk van, mégis létrejöhetett ez a tárlat. Szerinte ez annak köszönhető, hogy Szombathely a világtérképen fél évszázada a kortárs textilművészettel azonos. Emlékeztet: a képtárban található Közép-Európa második legnagyobb textilgyűjteménye, amelynek, véli, önálló múzeumot kellene létrehozni a városban. „A textil él, élni akar, ez a kiállítás ezt bizonyítja” – teszi hozzá.
Tóth Csaba a kiállított műveket méltatva még elmondja azt, hogy a képek a strukturalizmus nagyon finom, nőies változatát mutatják meg, ezután kiemeli, a Zero Galériában ennyire szép és egységes hallgatói munkákból álló anyag ritkán látható.
A tárlat május 16-ig tekinthető meg, hétfőtől szombatig 10 és 17 óra között. Helyszín: ELTE SEK A–épület első emelet, a Díszteremtől jobbra.
A textil él, élni akar
A textil él, élni akar
0
/
0
0
/
0