A távolléti oktatásban is helytálltak

Oktatóknak és hallgatóknak egyaránt szokatlan körülmények között kellett helytállniuk a koronavírus-járvány miatt márciusban bevezetett távolléti oktatás heteiben.
A sokszor embert próbáló helyzet kétségtelenül nagyfokú módszertani fejlődéssel járt együtt, derül ki az ELTE két szombathelyi oktatójának tapasztalataiból.
Agócs Nándor, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ (BDPK) Történelem Tanszékének tanársegéde felidézi, figyelembe vette azt a hallgatói kérést, amely szerint ne videók streamelésével történjen a további órák megtartása, ezért az addig is használt PowerPoint-bemutatóihoz (ppt) kísérőszöveget rögzített. A jó minőségű képek és a hang miatt ezeknek a fájloknak a mérete olykor a kétszáz megabájtot is meghaladta, ezért az egyetemi e-mail fiókhoz tartozó OneDrive felhőtárhelybe töltötte fel őket, a hallgatóknak pedig hozzáférési linket küldött, akik így bármikor meg tudták nézni, de akár le is tudták tölteni az egyes ppt-ket.
„Gondot okozott a tapasztalatlanság, így egy-egy bemutató elkészítése jelentős időbefektetést igényelt. Ugyanakkor a távolléti oktatás ráébresztett más lehetőségekre is.”
Agócs Nándor például most használta először a Canvas nevű e-learning keretrendszert, míg a vizsgákra történő felkészülést segítendő online gyakorló kvízeket készített.
„Az elmúlt hetekben szerzett tapasztalatokat szeretném átültetni majd a hagyományos oktatási keretek közé is”
– teszi hozzá az oktató.
Agócs Nándor számára az egyik legnagyobb problémát a hallgatói visszajelzések hiánya jelentette.
„Azt nem mondhatnám, hogy az én távolléti oktatási módszerem sikere vagy a kudarca, segédleteim hasznossága vagy feleslegessége eldől a vizsgákon, hiszen egyfelől maga a vizsgáztatás is igen más módon zajlik ebben a félévben, másrészt általában egyénenként és évfolyamonként is eltérő eredmények születnek. Azért persze nem sokára részben kiderül, hogy a technikai nehézségek Sküllái és a hallgatói »érdektelenség« Kharübdiszei között végül meddig sikerül hajózni."
Kovács Gábornak, a BDPK Földrajzi Tanszék adjunktusának a gyakorlati órák távoktatási keretekbe kerülése sem jelentett megoldhatatlan problémát.
„A digitális átállás a gyakorlati óráimon is viszonylag könnyedén ment, köszönhetően az ELTE által korábban szervezett e-learning tanfolyamoknak.”
Mint kifejti, a geoinformatika és a digitális térképészet órákon egyébként is számítógépes feladatokat végeznek. A nehézségek tehát nem technikaiak voltak, hanem a feladatok menetének bemutatásakor jelentkeztek.
„Hiába készítettem videókat, leírásokat a hallgatók számára teljesen új programról, az mégis könnyebb, amikor mögöttük állok, és kiszúrom, hogy rossz helyre kattintottak.”
Kovács Gábor szavai szerint a hirtelen jött távolléti oktatás hatalmas feladatot rótt az oktatókra és a hallgatókra egyaránt, de óriási módszertani fejlődést is hozott.
„Remélem, az egyetem vezetése, ahol szükséges, hasznos és lehetséges, fenn fogja tartani ezt az oktatási módszert. A hallgatók néhányszor kifakadtak a nehézségek miatt, de végül a legtöbben példa értékű erőfeszítések árán kiváló térinformatikai és oktatási anyagokat állítottak elő.”