A népzene és az éneklés teremtett határon átívelő kapcsolatot

Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós | 2018.10.15.
A népzene és az éneklés teremtett határon átívelő kapcsolatot

Két magyar és két szlovén kórus adott műsort október 13-án, szombaton délután a Savaria Zenepedagógiai Tanszék Liszt-termében. A kapcsolatokat a népzene iránti elkötelezettség építette, a közös éneklés pedig tovább erősítette az elmúlt öt évben.

A szeretet, az öröm, a jókedv és a barátság jegyében tartott találkozót és közös fellépést a Szombathelyi Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat II. számú Idősek Klubjának Őszirózsák, illetve Nefelejcs Kórusa, valamint a szlovéniai Radamosból érkezett Harangvirág Kórus és a Muraszombati Baráti Kör.

Az egymás egymás népzenéjének, hagyományainak megismerése érdekében létrejött rendezvény szervezője Fasching Zsuzsanna, a Savaria Zenepedagógiai Tanszék adjunktusa volt, aki az Őszirózsák Kórus vezetője is egyben. A programban tánc és paródia is helyet kapott.

A találkozón a Savaria Egyetemi Központ hallgatói is képviseltették magukat. A háziasszonyi teendőket Kudler Szilvia látta el, Nagy Laura és Farkas Patrik, a vendéglátó Savaria Zenepedagógiai Tanszék hallgatói Szalai Kamilla zongorakíséretével énekeltek (felkészítő tanáraik Pozsonyiné Falusi Anikó és Máriás Zsolt), Kardos Laura és Papp Laura Kinga verset mondott, utóbbi saját művét szavalta.

A népzene és az éneklés teremtett határon átívelő kapcsolatot

A népzene és az éneklés teremtett határon átívelő kapcsolatot

0

/

0

0

/

0