A Kis éji zene titkai és élménygazdag muzsika

Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós | 2022.09.29.
A Kis éji zene titkai és élménygazdag muzsika

Lépcsőházi, dísztermi zenei esték – műelemzések címmel indult programsorozat a Savaria Egyetemi Központban szeptember 19-én. Az első alkalommal megtelt a C–épületi aula.

A rendhagyó órán az ötletgazda és főszervező, Horváth Imre karnagy, nyugalmazott főiskolai docens Mozart Kis éji zene című művének titkait tárta fel az érdeklődők előtt. Hol szavakkal, hol vezényléssel, de amikor szükség volt rá, még menüettet táncolva is.
 

A mű tételei rendkívül hatásos módon, az érzelmek széles skáláját felvonultatva az udvarlás egyes fázisait varázsolják dallamokká, a szerenádra való készüléstől az örömmámorig.

Az esten a különleges zenei élményről a Savaria Szimfonikus Zenekar muzsikusai gondoskodtak, akik hangszereik segítségével meg is szólaltatták a szóban elmondottakat.

A szólamokról, szólampárokról és más zenei részletekről szóló gondolatokat és az élménygazdag muzsikálást vastapssal jutalmazta a közönség.

A rendezvény október 12-én 19 órakor a Díszteremben Beethoven 5. c-moll „Sors” szimfóniájával folytatódik.

A Kis éji zene titkai és élménygazdag muzsika

A Kis éji zene titkai és élménygazdag muzsika

0

/

0

0

/

0