1956: megemlékezés és tudományos rendezvény
![1956: megemlékezés és tudományos rendezvény](https://sek.elte.hu/media/00/d2/08d27ee077ed9bf4434722ad6fe57bad908cde7f0a2d2930d16570b44822/sek-oktober-23-i-programok-1-thumb.jpg?v202209270307)
A kortárs amerikai sajtó írásai alapján idézték fel a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ (BDPK) hallgatói az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit, ezt követően az 1956-tal kapcsolatos nyugat-dunántúli eseményeket elevenítette fel a mártírhalált halt Szigethy Attila sorsának bemutatása által a Magyar Történelmi Társulat (MTT) helyi csoportjának tudományos rendezvénye az ELTE SEK október 23-i rendezvényén.
A Savaria Egyetemi Központ A magyarok néma sorokban álltak az utak mentén, és győzelmüket ünnepelték – avagy a magyar forradalom a kortárs nyugati sajtó tükrében címmel tartotta 56-os megemlékezését október 22-én.
Az összeállítást szerkesztő Katona Attila történész, egyetemi docens a rendezvényt bevezető gondolataiban elmondta, sokféleképpen lehet, és kell is emlékezni 56-ra, mert az eltérő, sőt, egymással szembenálló olvasatok jobban visszaadják a hatvanhárom évvel ezelőtti napok lelkesítő mámorát, a kétségbeesést, a hősiességet, a felszabadulás boldogságát, a társadalmat átjáró félelmet, mint a politikailag leegyszerűsítő kanonizált, heroizáló ünnepformák.
„A szabadságvágyat és a mindent felülíró népuralmat, néphatalmat csak az oximoronok dáridójával és a kognitív disszonanciák tobzódásával lehet érzékeltetni. E társadalmi keszonbetegségnek és jelenségnek csak nyomai, töredékei maradtak fenn. Ahány irányból közelítünk a problémához, annyiféle végeredményt kapunk” – hangsúlyozta Katona Attila.
Arról, hogy a forradalom és szabadságharc eseményeinek felelevenítéséhez miért az amerikai sajtóban megjelent írásokat hívta segítségül, a történész kifejtette:
„A távolság, a visszafogottság és az újvilági belpolitikai szempontok teljes hiánya néha világosabbá, egyszerűbbé teszi a vasfüggöny mögött zajló eseményeket. Talán úgy, ahogy ma mi is látjuk a körülöttünk zajló politikai katasztrófákat.”
A megemlékezésen közreműködött Szabó Angelika, Moór Vivien, akik a válogatott újságcikkeket olvasták fel, a zenei betétekről Csendes Máté és Doma Bence gondoskodott.
A rendezvényről készült videó ide kattintva tekinthető meg.
Ezt követte a Magyar Történelmi Társulat (MTT) helyi csoportjának tudományos rendezvénye a Forrásközpont Konferenciatermében.
A programot bevezetendő Polgár Marianna, nyugalmazott főiskolai docens, az MTT Nyugat-dunántúli Regionális Csoportjának elnöke elmondta, hogy a kortörténeti előadást tartó, valamint Szigethy-könyvét bemutató Borbély József, egyetemi docens, valamint Erdélyi János, az 56-os mártírról szóló dokumentumfilm egyik jelen lévő rendezője is kötődik az ELTE Savaria Egyetemi Központhoz, pontosabban annak jogelőd intézményeihez. Előbbi a történelem tanszék oktatója volt, utóbbi az 1980-as években szerzett népművelő–történelem szakos diplomát az akkori főiskolán.
A rendezvényen köszöntőt mondott Németh István, az ELTE szombathelyi ügyekért felelős koordinációs rektorhelyettese, aki úgy fogalmazott, hogy 1956-ban a világ egyik legnagobb hatalma ellen a maroknyi magyar nép a közösség erejét állította szembe. A rektorhelyettes emlékeztetett: ebben a tanévben hatvanéves a szombathelyi felsőoktatás, amelyet a Savaria Egyetemi Központ rendezvények sorozatával ünnepel. Ezek céljai között előkelő helyen szerepel a közösségépítés. Németh István hangsúlyozta, hogy az a közösség, amely megtalálja magában az erőt, akkor is helytáll, ha erős ellenfelei vannak, és ha a campus közösségének tagjai felismerik, hogy az erő bennük van, hogy egymás stabil támaszai, akkor biztos lesz az egyetemi központ jövője.
A rendezvény moderátora, Katona Attila, történész, egyetemi docens arról beszélt, hogy Szigehty Attilát – szavai szerint nem biztos, hogy szimpatikus megfogalmazással élve – „kis Nagy Imrének” is nevezik. Szigethy a regionális politikai központ vezetője volt, ezzel kiemelkedett a hazai és a dunántúli politikai folyamatokból, fejtegette a történész, hozzátéve, a Vas megyei 56-os eseményeket nézve Szigethynek van egy „testvérpárja”, Welther Károly, aki a Vas Megyei Nemzeti Bizottság vezetőjeként hozzá hasonló, de szerényebb pályaívet írt le.
Borbély József előadásán felidézte, sorsa 1989-ben, a soproni ellenzéki kerekasztal MDF-es tagjaként fonódott össze Szigethyével. Az 56-os mártírral kapcsolatos ismereteit már nyugdíjasként foglalta össze a Magyar Nyugat Könyvkiadó által 2018-ban kiadott Jogáért ki felkél című kötetben. Borbély József Szigethy Attilát jellemezve a régi baloldaliak és a kommunisták viszonyát leíró bibó istváni gondolatokat segítségül hívva elmondta, miután felhasználta céljai érdekében, számos antifasiszta szövetségeséhez hasonlóan őt is partvonalra állította, nevetségessé tette és öngyilkosságba hajszolta a sztálinista, rákosista hatalom.
Az érdeklődők végül megtekintették az „…És lába nyomán kinőtt a fű…” című 1991-ben készült, Erdélyi János és Zsigmond Dezső által elkészített dokumentumfilmet, amely Szigethy sorsán keresztül a kortársak elmondásai alapján részletesen felidézi a győri forradalmi eseményeket.
1956: megemlékezés és tudományos rendezvény
1956: megemlékezés és tudományos rendezvény
0
/
0
![](https://sek.elte.hu/media/37/88/74b98f9900c43b258ca2c9a0dbb879c8880d3dd8f57d646e7f11412f417d/sek-oktober-23-i-programok-22-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/c4/28/9c824da079e16c662177ec8b8d0275fa6252c491d72bee826718ffcabd4d/sek-oktober-23-i-programok-1-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/a9/f6/af897d4570184e9d060694a20e256712fda5f657ab493af546e12d958b80/sek-oktober-23-i-programok-19-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/34/5d/d42a17299879787ed9dd53789da34a5feadffd5e62e4372c1fdd9be3197a/sek-oktober-23-i-programok-21-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/e3/91/ab5bff217758880b82731488c36a956deebc8e3291e20db4a6df3cd1d3d7/sek-oktober-23-i-programok-25-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/f5/12/a0c1ecea3db898c30b1392e0ba20de32d63068394d05904455bd60fc3227/sek-oktober-23-i-programok-24-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/9b/69/6dfb13c952f61b5699bf3ba83fd8af6de58edcad8ba14047e604a537a715/sek-oktober-23-i-programok-23-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/e0/75/2ee5ddd9d6cafb4fa6cada97347a83ed892a8e6016150e1329dcc945af13/sek-oktober-23-i-programok-16-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/94/b4/d3901ae13f0a7bd825ffc6ef5b7e6a60f4e347a1caf8f697cc7042bf81d3/sek-oktober-23-i-programok-2-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/c5/08/bc3cac84456f70ca2055528076923a2c4a8b6c5dd35ac334f596d268dfe5/sek-oktober-23-i-programok-20-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/03/36/5e3d78b0d39e5084b7a046d0f3e985485f9e974ecebafdfbbe5feabb4e3c/sek-oktober-23-i-programok-18-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/82/5a/956229b9f520ffb7d8e49c4759467bb059c84ea5eb16b26553c462b44ce4/sek-oktober-23-i-programok-17-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/29/d9/b752383a755e9bf575c7961cf5315730c6edafac0428b2b6096582500b3a/sek-oktober-23-i-programok-12-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/98/c0/3818afa3cc7f55677019de3b78a0be32adfcc27ae2024d8106c93afe4221/sek-oktober-23-i-programok-3-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/e3/51/487c58e83f25d41a5c12ae749683ad2d87ad2ae33734f4bbf88efe689c34/sek-oktober-23-i-programok-15-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/b7/d8/bcab6795b1e4affbaacc8adbf2db0994d3332b417218c7b7c7a171a901bd/sek-oktober-23-i-programok-14-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/b1/c9/8de8f40f6ec5cd8c2c513b1acdfaa54e38b8b41364a023081089fdfe8283/sek-oktober-23-i-programok-13-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/2e/db/dedbd7b22c39f7c5a911ba875e59596523a85dd7e7cd88a3ef95c6b409f8/sek-oktober-23-i-programok-5-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/d5/07/e5bb2a61eab676e1a6ae8621a9f7856e65d20b22bb6fc69529175ee32934/sek-oktober-23-i-programok-11-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/64/a4/881f95280bbb04a5bea3fdc61381b817a8f09a99dfb6057d6454def0fa7d/sek-oktober-23-i-programok-10-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/7c/2e/dc642f8ccfd4bc4a60fda07ca691a77e5bb723ed958e5351088bd38be577/sek-oktober-23-i-programok-9-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/a5/32/f191128942181d7f5be5bd839803ea8ca1d16ef046fd140c9cd0ab428123/sek-oktober-23-i-programok-8-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/69/c7/da87dd886f616fcd2edfe2cbdc55570d0b836214d4faa6ed7b14a0acf759/sek-oktober-23-i-programok-6-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/18/82/e6258f7436262ea431ad37006026a055329be8aeecce5d1fccd769ef15c0/sek-oktober-23-i-programok-7-list.jpg?v202209270307)
![](https://sek.elte.hu/media/ed/21/0e3ea015532ceef68b26d7dbc5b633da37689464dd4fd549166745afc821/sek-oktober-23-i-programok-4-list.jpg?v202209270307)
0
/
0