Vármegyei elismerést kapott Borhy László

Szöveg: Kleinhappel Miklós – Fotó: Unger Tamás | 2025.10.22.
Vármegyei elismerést kapott Borhy László
Az ELTE 2025-ben leköszönt, szombathelyi születésű rektora Pungor Ernő-díjat vehetett át október 23-a alkalmából.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulóján összesen tizenhárom olyan személynek adott elismerést a Vas Vármegyei Közgyűlés, akik sokat tettek a vármegyéért. Az ünnepi programot október 22-én rendezték meg a Vármegyeháza Dísztermében.

A Pungor Ernő-díjat ebben az évben Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem korábbi rektora, Széchenyi-díjas régész, történész, ókortörténész vehette át.

A díjat olyan személyeknek ítélik oda, akik a tudományos munkában, a kutatásban és a felsőoktatásban kimagasló teljesítményt nyújtottak.

Borhy László 1988-ban végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán régész–történész szakon. Pályafutása során a Római provinciák régészetének, különösen Pannonia és Brigetio régiójának kutatójaként vált ismertté.

Az ELTE-n tanársegédként kezdte karrierjét, majd 2005 és 2018 között tanszékvezetőként, 2014–2018 között az ELTE BTK Régészettudományi Intézet igazgatójaként, 2015–2017 között dékánként. 2017-től 2025-ig rektorként szolgálta az egyetemet. Rektori tevékenysége alatt az ELTE jelentős fejlődésen ment keresztül: az oktatás digitalizálása, a nemzetközi kapcsolatok erősítése és a kutatói kiválóság fenntartása mind az ő vezetésének eredménye. Munkássága nemcsak az egyetemi közösségben, hanem a hazai felsőoktatás egészében is példaértékű.

Szombathelyi származásúként Borhy professzor mindig hű maradt gyökereihez. A Vas vármegyéhez való kötődése nemcsak személyes, hanem szakmai szinten is megmutatkozott.

Kiemelkedő szerepet vállalt a Savaria Egyetemi Központ ELTE-be integrálásába, amely az ő közreműködésének köszönhetően rendkívül sikeresen zajlott le. Az ELTE szombathelyi képzéseinek népszerűsége és regionális hatása hosszú távon is hozzájárul a térség munkaerőpiaci kihívásainak megoldásához.