Titokzatosságában is ismerős mindenség – Polgár Csaba-emlékkiállítás a Vigadó Galériában

Kleinhappel Miklós – Fotó: Garas Kálmán | 2018.11.12.
Titokzatosságában is ismerős mindenség – Polgár Csaba-emlékkiállítás a Vigadó Galériában

Intézményünk egykori tanára, professor emeritusa életművéből emlékkiállítás nyílt Budapesten.


Polgár Csaba Ferenczy Noémi-díjas képző- és iparművész 2004 óta tanított a Berzsenyi Dániel Főiskolán, majd az intézmény Nyugat-magyarországi Egyetemmel történt 2008-as egyesülését követően a Savaria Egyetemi Központban.
A 2016-ban, hetvennégy éves korában elhunyt alkotó életművéből Jelhelyzetek címmel nyílt emlékkiállítás Budapesten, a Vigadó Galériában november 6-án a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Pesti Vigadó szervezésében. A rendezvényen megjelent vendégeket Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke köszöntötte.
A kiállítást megnyitó Fábián László író beszédében a tárlat címadásának okairól szólva elmondta, Polgár Csaba tudta, hogy a hiteles műalkotás értéke a megvalósítás minőségén túl elsősorban az innovációban, újszerűségében, egyediségében mutatkozik meg, a címmel mindenekelőtt ezt az alkotói alapmagatartást kívánta jelezni, az örök keresésre utalva. Polgár Csaba sikeres innovátor volt, hiszen először a textilnyomás egyik mellékes eszközére, a lauferra akadt rá, amely végül formaképzővé vált számára, majd a mintát átemelte iparművészeti szituációjából a grand artba, fakításai, amelyekben a cselekvő szellem nyugtalansága ismerhető fel, ugyancsak egyediek, és akkor ott vannak még a nagyméretű földörzsölései, frottázsai.
Egy emlékkiállítás feladata, hogy az életművet az emlékezetben frissen tartsa, hogy visszaidézze a cselekvő szellemet – és Polgár Csaba esetében mindig ennek a cselekvő szellemnek a folytonos jelenlétével, nyugtalanító mozgásával számolhatott az érdeklődő közönség, illetve tanítványai – fejtegette Fábián László. Az író megfogalmazása szerint a tárlat „azt a tevékeny embert eleveníti meg, aki fölkészülten, magabiztos mesterségbeli tudással sem elégedett meg a készségre hagyatkozás csábításával, vagyis az akár míves önismétléssel, hanem rendre az újat keresve, az ismeretlent kutatva a művészetet sajátos gondolkodási módszerként, formaként fogva föl, tervezte meg a maga életpályáját, hagyta ránk örökségét.” Fábián László szerint Polgár Csaba alkotásait szemlélve dús és sokatmondó jelvilág, lendületes gazdag képi metaforák tárulnak a szemünk elé, mindezek beszippantják a műkedvelőket egy titokzatosságában is ismerős mindenségbe, miközben annak „valóságos és valóságosan szeretni való mélységeiről” mit sem sejtünk.
A tárlat kurátora Lobler Ferenc képzőművész, a Magyar Vízfestők Társaságának elnöke volt.
A kiállítás 2019. január 13-ig mindennap 10 és 19 óra között tekinthető meg, a Vigadó Galéria (Budapest Vigadó tér 2.) alsó szintjén.

Titokzatosságában is ismerős mindenség – Polgár Csaba-emlékkiállítás a Vigadó Galériában

Titokzatosságában is ismerős mindenség – Polgár Csaba-emlékkiállítás a Vigadó Galériában

0

/

0

0

/

0