Savaria Karnevál -- ELTE SEK stand

Savaria Karnevál -- ELTE SEK stand
08/24 - 08/26

2018. augusztus 24. 11:00 - 2018. augusztus 26. 21:00

Szombathely, Berzsenyi tér 2.

08/24 - 08/26

2018. augusztus 24. 11:00 - 2018. augusztus 26. 21:00

Szombathely, Berzsenyi tér 2.

Ezek csak az idei újdonságok, az elmúlt években nagy sikert aratott programok sem fognak hiányozni. Mutatjuk a részletes programot is.

Augusztus 15-én délelőtt hagyományosan a Történelmi Témaparkban tartották meg a rendezvény szervezői az idei, tizenkilencedik Savaria karnevál előtti utolsó sajtótájékoztatót, amelyen ezúttal is a legfrissebb, legaktuálisabb információkat osztották meg a médiamunkásokkal.

A Savaria Egyetemi Központ kínálatáról dr. Németh István, az ELTE szombathelyi ügyekért felelős koordinációs rektorhelyettese beszélt, aki az újdonságok közül a „hangos, látványos és nagyon érdekes” fizikai kísérleteket, valamint a sztárvendégeket emelte ki.

A Savaria Egyetemi Központ idén két helyszínen várja a karneválozókat.

A Történelmi Témaparkban 24-én, pénteken délelőtt és kora délután többek között „rakétakilövés” (legalább ötven méteres magasság a cél), embernagyságú szappanbuborék készítése, tűzfelhő fújás, nitrogén szökőkút és vulkán kísérlet szerepel a programban. A természettudományokat népszerűsítő kísérleteket bemutató tanárok és fizikusok a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola egykori hallgatói vagy az ELTE-n végzettek. Az apropó az Eötvös-év kezdete: az ország egyik legjobb fizikusa, az ELTE névadója, Eötvös Loránd 170 éve, 1848. július 27-én született, életművének megünneplése a karneválon kezdődik.

A másik helyszín a Berzsenyi tér, ahol a SEK standja a D–épület előtt áll majd 24-e és 26-a között. Az ottani rendezvények tematikájában idén a sport lesz a főszereplő. Péntek délután Halász Bence és Gyurátz Réka hallgatókkal és edzőikkel lehet majd találkozni. A két kalapácsvető az elmúlt hetekben a berlini atlétikai Európa-bajnokságon szerepelt, ahol előbbi bronzérmet szerzett, utóbbi a kilencedik helyig jutott. Szombat délután az augusztus elején Glasgow-ból Európa-bajnoki címmel hazatért, szeptembertől a SEK-en elsőéves Dévai Boglárkával és két edzőjével találkozhatnak az érdeklődők. A három nap folyamán a további sportos programokon kívül a standon bemutatkozik a gépészmérnök szak, idén is lesz lehetőség portrékészítésre, a természet csodáit mutatják meg a biológia szakos hallgatók és oktatóik és esténként a C–épület tetején található csillagvizsgáló is megnyitja kapuit. Néhány programon a résztvevők különleges ajándékokat nyerhetnek.

Részletes program:

Augusztus 24., péntek
11:00 – 14:00 ErőSEK, ügyeSEK címmel sportos programok mindenkinek

13:00 A szombathelyi GÉP-ÉSZ-ek
A római mérnökök számos műszaki találmányát ma is használjuk, az áramlástan, a mechanika és a méréstechnika területén. A mérnöki tudományok fontos része a civilizációnknak és szoros kapcsolatban áll a mindennapi életünkkel.
Ha szeretnél a mérnökök izgalmas világához közelebb kerülni, akkor keresd a Savaria Műszaki Intézet hallgatóit és oktatóit az ELTE SEK standjánál

15:30 – 16:00 Találkozás Gyurátz Réka és Halász Bence ELTE-hallgatókkal, akikkel a sikeres Eb-szereplésről beszélgetünk (a stand előtti színpadon)

16:00 – 17:00 Portrékészítés a művészeti szakos hallgatóinkkal és oktatóinkkal
Fénykép helyett vigyen haza portrét a karneválról
A tavalyi Savaria karneválon a Savaria Egyetemi Központ standjánál nagy sikert aratott oktatónk, Tóth Csaba, Munkácsy-díjas festőművész különleges „szolgáltatása”: a művész „ötperces” gyorsportrékat skiccelt fel az elé ülő érdeklődőkről.
Miért rajzoltatunk magunkról portrét a szelfikamerák világában? – tehetnénk fel a magától érdeklődő kérdést. Tóth Csabának erre kész válasza van: „Valamikor, a fotográfia hajnalán percekig mozdulatlanul kellett állni, hogy egy kép elkészüljön. Ma, a digitális képalkotás korszakában el sem tudjuk képzelni, mi az a várakozás, amíg elkészül egy kép, pedig a Kis herceg rókájától tudjuk, hogy épp ez a várakozás a lényeg. Ezért készítünk ma is élő modellről rajzolt portrékat.”

17:00 – 18:00 A természet csodái – a biológia szakos hallgatóinkkal és oktatóinkkal. Egy perc és nyersz játék, élet a mikroszkóp alatt
Az ELTE SEK Savaria Biológiai Tanszék kitelepülése, amely révén a mikroszkopikus parányok világába lehet betekinteni: a pollenektől kezdve, az atkákon át, egészen a szabad szemmel nem látható preparátumokig ismerkedhetnek az érdeklődők a mikroszkópok világával. A szombathelyi biológia szakos hallgatók és tanáraik könnyed játékokkal és érdekes feladatokkal is készülnek.

20:00 Barangolás az égbolton – távcsöves megfigyelés az ELTE SEK Csillagvizsgálójában (Jelentkezés egész nap az ELTE-standon. A programot csak jó idő esetén rendezzük meg.)
Barangolás az égbolton címmel csillagászati távcsöves bemutatót tartunk augusztus 24-én, pénteken és augusztus 25-én, szombaton este 20 órától az ELTE SEK C–épületének tetőszintjén található Kövesligthy Radó Oktató Csillagvizsgálóban. Csillagvizsgálónk fő műszere a D&G 152/2378 akromatikus refraktor, vagyis lencsés távcső, amelyen keresztül a látogatók derült idő esetén megtekinthetik az esti csillagos égbolt látványosságait: a Holdat, a Vénusz, Jupiter, Szaturnusz és Mars bolygókat, látványos kettőscsillagokat. Csillagvizsgálónk mindig is fontos céljának tekintette, hogy az érdeklődő látogatók legalább annyit láthassanak meg a csillagos égboltból, mint amennyit Galileo Galilei itáliai matematikus és csillagász látott az Univerzumból, amikor 1609-ben első kezdetleges, saját készítésű teleszkópját az elsők egyikeként fordította az ég felé.

Az ELTE SEK A TÖRTÉNELMI TÉMAPARKBAN
10.30 – kb. 13.30 Karneváli fizikai kísérletek
Nem egy esetben hangos, de biztosan érdekes és látványos attrakciók várnak azokra, akik ott lesznek az Aréna utcában. A kísérleteket bemutató tanárok és fizikusok vagy a korábbi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola egykori hallgatói, vagy az ELTE-n végeztek.
”Rakétakísérletek”
A „rakétatest” egy PET-palack. A rakétát először sűrített levegővel lőjük fel. Önként jelentkező kézi pumpával végzi a légsűrítést. Utána saját kompresszorral először levegővel, majd vízzel lőjük fel a rakétát. 
Hőre táguló gázok nyomása
Kétliteres vastagfalú ásványvizes palackba töltött folyékony nitrogénnel vízzel teli kétszázliteres vashordó robbantása. 
Kísérletek ritkított levegővel 
A légnyomás jelentősége, légritkítás ásványvizes palackkal. Légritkítás „mini Magdeburgi féltekékkel”. Légritkítás ötliteres fém konzerves dobozzal. Légritkítás százhúszliteres fém hordóval. 
Kísérletek a felületi feszültségre
Óriás buborékokkal, látványos, színes szappanhártyákkal végzett kísérletek.
Válogatott kísérletek 
Sok-sok hab. Egy nagyobb vödörben forróvíz és mosogatószer lesz, ebbe beleszórunk szárazjeget, így nagyon gyorsan nagyon sok hab keletkezik. Light kólába Menthos vagy konyhasó kerül, egy megfelelő időzítős fúvókán keresztül három–négy méter magasra spriccel a kólahab. 
Nitrogén szökőkút: az egymással szemben elhelyezkedő két gladiátor egymás felé irányítja a „fegyverét” (egy ledugózott lombikból két–három méter magasra gőzoszlop tör ki, egy vékony üvegcsövön keresztül). Tűzfelhő fújás: egy gumicsőből likopódium port fújunk gázlángba, amely kb. 1 m3-es lángfelhőt kelt, pillanatszerűen. Szárazjég gőz: egy tál forróvízbe szárazjeget szórunk, sűrű gomolygó füst kinézetű gőz keletkezik. Folyékony nitrogénes gőzrobbantás: egy nagyobb vödörbe két–három liter folyékony nitrogént töltünk, majd hirtelen rázúdítunk két–három liter forróvizet; a mínusz 200 és plusz 100 fok „összecsapásából” némi ropogó hang kíséretében két–három méter magasra csapó gőzoszlop keletkezik. Folyékony nitrogénes lufirobbantás: PET-palackban folyékony nitrogén párolog, amely a palack nyakára húzott lufit nagyon hangosan szétdurrantja, a lufi fűszoknya-szerűen szétfoszlik. Szárazjeges PET-robbantás: PET-palackba szárazjeget teszünk, lezárjuk a kupakot, fél percen belül nagyon hangosan felrobban.
Tartalék kísérletek 
Lövés krumplipuskával – a közönség soraiból lehet jelentkezni. Guruló lánc – előadói kísérlet, a program lezárása.

Augusztus 25., szombat
11:00 – 14:00 ErőSEK, ügyeSEK címmel sportos programok mindenkinek

13:00 A szombathelyi GÉP-ÉSZ-ek
A római mérnökök számos műszaki találmányát ma is használjuk, az áramlástan, a mechanika és a méréstechnika területén. A mérnöki tudományok fontos része a civilizációnknak és szoros kapcsolatban áll a mindennapi életünkkel.
Ha szeretnél a mérnökök izgalmas világához közelebb kerülni, akkor keresd a Savaria Műszaki Intézet hallgatóit és oktatóit az ELTE SEK standjánál

16:00 – 16:30 Találkozás Dévai Boglárka Európa-bajnok ELTE-hallgatónkkal, akivel a sikeres Eb-szereplésről beszélgetünk (a stand előtti színpadon)

16:00 – 17:00 Portrékészítés a művészeti szakos hallgatóinkkal és oktatóinkkal
Fénykép helyett vigyen haza portrét a karneválról
A tavalyi Savaria karneválon a Savaria Egyetemi Központ standjánál nagy sikert aratott oktatónk, Tóth Csaba, Munkácsy-díjas festőművész különleges „szolgáltatása”: a művész „ötperces” gyorsportrékat skiccelt fel az elé ülő érdeklődőkről.
Miért rajzoltatunk magunkról portrét a szelfikamerák világában? – tehetnénk fel a magától érdeklődő kérdést. Tóth Csabának erre kész válasza van: „Valamikor, a fotográfia hajnalán percekig mozdulatlanul kellett állni, hogy egy kép elkészüljön. Ma, a digitális képalkotás korszakában el sem tudjuk képzelni, mi az a várakozás, amíg elkészül egy kép, pedig a Kis herceg rókájától tudjuk, hogy épp ez a várakozás a lényeg. Ezért készítünk ma is élő modellről rajzolt portrékat.”

17:00 – 18:00 A természet csodái – a biológia szakos hallgatóinkkal és oktatóinkkal. Egy perc és nyersz játék, élet a mikroszkóp alatt
Az ELTE SEK Savaria Biológiai Tanszék kitelepülése, amely révén a mikroszkopikus parányok világába lehet betekinteni: a pollenektől kezdve, az atkákon át, egészen a szabad szemmel nem látható preparátumokig ismerkedhetnek az érdeklődők a mikroszkópok világával. A szombathelyi biológia szakos hallgatók és tanáraik könnyed játékokkal és érdekes feladatokkal is készülnek.

20:00 Barangolás az égbolton – távcsöves megfigyelés az ELTE SEK Csillagvizsgálójában (Jelentkezés egész nap az ELTE-standon. A programot csak jó idő esetén rendezzük meg.)
Barangolás az égbolton címmel csillagászati távcsöves bemutatót tartunk augusztus 24-én, pénteken és augusztus 25-én, szombaton este 20 órától az ELTE SEK C–épületének tetőszintjén található Kövesligthy Radó Oktató Csillagvizsgálóban. Csillagvizsgálónk fő műszere a D&G 152/2378 akromatikus refraktor, vagyis lencsés távcső, amelyen keresztül a látogatók derült idő esetén megtekinthetik az esti csillagos égbolt látványosságait: a Holdat, a Vénusz, Jupiter, Szaturnusz és Mars bolygókat, látványos kettőscsillagokat. Csillagvizsgálónk mindig is fontos céljának tekintette, hogy az érdeklődő látogatók legalább annyit láthassanak meg a csillagos égboltból, mint amennyit Galileo Galilei itáliai matematikus és csillagász látott az Univerzumból, amikor 1609-ben első kezdetleges, saját készítésű teleszkópját az elsők egyikeként fordította az ég felé.

Augusztus 26., vasárnap
11:00 – 14:00 A természet csodái – a biológia szakos hallgatóinkkal és oktatóinkkal. Egy perc és nyersz játék, élet a mikroszkóp alatt

0

/

0

0

/

0