Minden, amit a jelentkezési sorrend módosításáról tudnod kell

SEK – Fotó: felvi.hu-archív | 2020.05.26.
Minden, amit a jelentkezési sorrend módosításáról tudnod kell

Egyszer van rá lehetőséged, a határidő július 9.

Az általános felvételi eljárásban a tavasz végi, illetve nyár eleji időszak az elektronikus ügyintézés periódusa.

Az E-felvételi felületén ekkor kell feltöltened a jelentkezési határidő után beszerzett dokumentumokat (például az érettségi bizonyítványt), módosíthatod személyes adataidat, valamint lehetőséged van arra, hogy megváltoztasd a megjelölt szakok sorrendjét.

Azt talán mondanunk sem kell, hogy a megadott sorrend azt jelenti, hogy az első helyen megjelölt képzésre szeretnél legjobban bekerülni, és ha ez nem sikerül, akkor a második helyen megjelöltre, ha ez sem, akkor a harmadikra, és így tovább.

Nagyon fontos tehát a jelentkezési sorrend.

Ezzel kapcsolatban jó tudnod, hogy hiába érted el több, vagy akár az összes általad megjelölt szakon a bekerüléshez szükséges ponthatárt, utólag nem választhatod ki, hogy a korábban megadottaktól függetlenül melyiken szeretnél továbbtanulni szeptembertől.

Ám könnyen lehet, hogy a jelentkezés beadását követően valamilyen okból meggondoltad, illetve a következő hetekben meggondolod magad, és az első helyre tennéd például az ELTE szombathelyi képzését, hogy az előtted álló években élvezhesd egy vidéki campus által nyújtott előnyöket.

Ebben az esetben egyetlen alkalommal lehetőséged van változtatni a jelentkezési sorrendeden. (Fontos, hogy új képzést már nem adhatsz meg.)

Természetesen akkor is változtathatsz a sorrenden, ha ugyanannak az egyetemnek több szakját jelölted meg.

A sorrendmódosítás határideje JÚLIUS 9.

Amennyiben kérdéseid vannak az ELTE szombathelyi képzéseivel vagy a felvételi eljárással kapcsolatban, írj nekünk a felveteli@sek.elte.hu címre.