Mestermunkák az online térben

Kleinhappel Miklós | 2020.06.05.
Mestermunkák az online térben

A saját identitás kérdései és a misztikum foglalkoztatta leginkább az ELTE szombathelyi végzős képalkotás szakos hallgatóit, akik idén is Diplomakiállításon mutatkoztak be mestermunkáikkal – a járványhelyzetre való tekintettel rendhagyó módon, online tárlaton.

Tizenhárom hallgatója munkáját tette elérhetővé május 29-én, pénteken a Vizuális Művészeti Tanszék fotók, online katalógus és 360 fokos – panoráma – videó segítségével.

Már ebből kiderült, hogy a szervezőknek és a hallgatóknak nem törött bele a bicskájuk a szokatlan kihívásba, nevezetesen, hogy a Kilépő címet kapott Diplomakiállítást ugyan az online térben, de az eddigiekhez hasonló színvonalon rendezzék meg.

Természetesen volt megnyitó is (élő videó formájában), amelyen Bordács Andrea tanszékvezető egyebek mellett arról beszélt, hogy a műveket elnézve feltűnt neki, az idén végzők közül milyen sokan foglalkoztak saját identitásuk kérdéseivel és a misztikummal.

A tanszékvezető hozzátette: reméli, hogy az alkotásokat ősszel a tanszék egyetemi Zéró Galériájában kiállíthatják, így azokat hagyományos tárlaton is meg lehet majd tekinteni.

Bordács Andrea elmondta még, a végzősök között akadnak, akik nem szakadnak el az egyetemtől, hanem mesterképzésben folytatják tanulmányikat, néhányan más intézményben tanulnak tovább vagy munkába állnak. Mindannyiuktól azzal búcsúzott, hogy további életükben legyenek felelősségteljes és jó emberek.

Az alábbi fotók révén nem csupán ízelítőt kaphat a hallgatók munkáiból, hanem megismerheti a művek keletkezésének körülményeit is.

 

A kiállítás teljes anyaga a rendezvény Facebook-oldalán ITT érhető el.

Mestermunkák az online térben- Diplomakiállítás 2020

Mestermunkák az online térben- Diplomakiállítás 2020

0

/

0

0

/

0