Lezajlottak a házi tudományos diákköri konferenciák

Kleinhappel Miklós | 2021.01.05.
Lezajlottak a házi tudományos diákköri konferenciák

Az elmúlt hetekben három online házi Tudományos Diákköri Konferenciára (TDK) is sor került az ELTE Savaria Egyetemi Központban, amelyeken az egyes zsűrik értékelése szerint sokféle tárgykörben kiváló prezentációk hangzottak el. Ezek alapján több hallgatónak is komoly esélye van arra, hogy 2021-ben az országos megmérettetésen előkelő helyezést érjen el.  

A Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ (BDPK) TDK-ján – ahogy arról korábban már beszámoltunk; lásd keretes írásunkban – a korábbi évekhez képest jóval nagyobb számban, két tucatnál is többen indultak hallgatók, köszönhetően annak, hogy a Nemzeti Tehetség Program támogatta a felkészülésüket, valamint a konferenciát.

Megnyitó beszédében Lenner Tibor, a BDPK igazgatója emlékeztetett, a TDK mozgalom hét évtizede működik hazánkban, és bár a kezdetekhez képest immár nem csupán a felsőoktatásban tanulók, hanem a középiskolások is részt vehetnek rajta, a tudományos műhelymunka ösztönzésének szándéka változatlan maradt.

A Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ konferenciáján vizuális művészeti, valamint természet- és bölcsészettudományi szekcióban szerepeltek a hallgatók.    

Skribanek Anna főiskolai tanár, TDK-felelős a rendezvényt értékelve kérdésünkre válaszolva elmondta, mindkét szekcióban nagyon magas színvonalú prezentációk hangzottak el.

 


A BDPK hallgatói december 4-én mérettethették meg magunkat.
Skribanek Anna főiskolai tanár, TDK-felelős elmondta, a Tudományos diákköri tevékenység erősítése a tanárképzésben Szombathelyen című pályázatnak köszönhetően tavaly az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) hazai tudományos diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatására kiírt tenderén a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ 2,2 millió forintot nyert el.
A pályázat célja a kiemelkedő képességű hallgatók és középiskolás diákok tehetséggondozása, fejtette ki Skribanek Anna. Ehhez szükséges a diákokkal megismertetni a lehetőségeiket és támogatni mielőbbi bekapcsolódásukat a tudományos diákköri tevékenységekbe.
„A pályázat biztosítja a kutatási munkájuk tárgyi feltételeit, így várhatóan az Országos Tudományos Diákköri konferenciákon nagyobb létszámú tanár szakos hallgató vehet részt sikeresen, akikből a közoktatásban kiváló szakmai háttérrel rendelkező pedagógusok lehetnek”
– hangsúlyozta a TDK-felelős.
A BDPK házi konferenciáján az élményalapú pedagógiától Sopron turizmusáig, Trianontól Auschwitzon át 1956-ig,  az énekes madaraktól a fenyők szárazságtűréséig terjedt a témák széles palettája. A művészeti szekcióban pedig számos különleges technikával, például hímzéssel, parafa korongra történt égetéssel és fametszéssel készült alkotás vett részt.
A Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ az elmúlt hetekben kapott értesítést arról, hogy az EMMI újabb pályázatán a fentiekhez hasonló célok megvalósításához újabb 2,3 millió forintos támogatásban részesül. Így a jövőben még több pedagógushallgató mélyülhet el a tudományos tevékenységben, a majdani sikeres OTDK-szereplés érdekében.

 

Ugyancsak pedagógusjelöltek mutatták meg tudásukat a Pedagógiai és Pszichológiai Kar szombathelyi Sporttudományi Intézetének Tudományos Diákköri Konferenciáján. Ők a testnevelés- és a sporttudományi szakterülethez tartozó kérdéseket boncolgattak.

Az Informatikai Kar Savaria Műszaki Intézetben immár harmadik alkalommal rendeztek Tudományos Diákköri Konferenciát, amelyen tizenhárom hallgató ismertette kutatásának eredményeit.

A szombathelyigepesz.hu-n megjelent tudósítás szerint a konferenciát megnyitó Sidor Jurij egyetemi tanár beszédében elmondta, a kutatás az előrehaladás hajtóereje, és a fiatal kutatók nagyon hatékonyan képesek válaszolni a mai technológiai kihívásokra.

A prezentáló gépészmérnök és programtervező informatikus hallgatók között akadtak, akik elméleti kérdéseket fejtegettek, mások valamilyen gyakorlati problémára kerestek megoldást.

 

Eredmények:

***A Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ konferenciája***

Természet- és bölcsészettudományi szekció:

– I. helyezett Rauch Enikő, biológia szekció (Az uridin és adenozin receptor antagonisták együttes alkalmazásának hatása az abszensz epilepsziás rohamokra WAG/Rij patkányokban. Témavezető: Kovács Zsolt)

– Megosztott II. helyezett: Pipics János, fizika szekció (Petrus Peregrinus, a mágnességtan atyja. Témavezető: Nagy Sándor) és Szabó Márton, humán szekció (The Memoirs of Mengele's Two Surviving Medical Doctors. Témavezető: Kádár Judit)

– Megosztott III. helyezett: Majerhoffer Nóra, biológia szekció (Aszálystressz hatásának anatómiai és molekuláris biológiai vizsgálata feketefenyő – Pinus nigra Arn. – egyedeken. Témavezető: Dani Magdolna, Köbölkuti Zoltán Attila) és Mészáros Dávid, biológia szekció (A pókok előfordulásának vizsgálata öt kárpát-medencei békafaj táplálékában. Témavezető: Szinetár Csaba)

Vizuális művészeti szekció:

– I. helyezett: Nyerges Kincső Kinga (My Body Is Fucking Art. Témavezető: Bordács Andrea)

– II. helyezett Szentgyörgyvári Ivett (Vak látás és látó vakság. Témavezető: Nagy Gábor György)

– III. helyezett Papp Noémi (The True Cost. Témavezető: Bordács Andrea)

A TDK-n elindult hallgatók közül mindenki megmérettetheti magát az Országos Tudományos Diákköri Konferencián is.

 

*** A Pedagógiai és Pszichológiai Kar szombathelyi Sporttudományi Intézetének Tudományos Diákköri Konferenciája***

– Reiner Dóra és Horváth Zoltán Ferenc (A tánc helye a mindennapos testnevelésben. Témavezető: H. Ekler Judit)

– Földvárszki Edina (A Just Dance program testnevelés órai alkalmazása és hatása az aktivitásra, különböző motivációs környezetet érzékelő osztályok között. Témavezető: H. Ekler Judit)

– Buti Nikolett (A sportoláshoz kapcsolódó tudatos vízfogyasztás hatásai. Témavezető: H. Ekler Judit)

– Tasnádi Renáta (A tanulóközpontú módszertan testnevelés órai alkalmazásának hatása a kooperációs készség fejlődésére. Témavezető: H. Ekler Judit)

– Forgács Tamás Leon (A videófelvétellel támogatott mozgástanulás tapasztalatai. Témavezető: H. Ekler Judit)

– Pólya Márton (A nyújtó és mobilizáló gyakorlatok rendszeres használatának hatásai középiskolás tanulók pszichomotoros képességeire. Témavezető: H. Ekler Judit)

Mindegyik hallgató továbbjutott az OTDK-ra.

 

***Az Informatikai Kar Savaria Műszaki Intézetének konferenciája***

– I. helyezett: Magyarics Norbert (3D nyomtatott rétegek közötti adhézió kísérleti vizsgálata. Témavezető: Safranyik Ferenc, Andó Mátyás)

– Megosztott II. helyezett: Birosz Márton Tamás (Additívan gyártott struktúrák elemzése. Témavezető: Andó Mátyás) és Orbán Tamás (Műanyag-forgácsolás numerikus modellezése. Témavezetők: Safranyik Ferenc, Lajber Kristóf)

– Megosztott III. helyezett: Hervai Dávid Dominik (Abrazív vízvágás numerikus modellezése. Témavezető: Safranyik Ferenc), Karker László (Automatizált alkatrészgyártás. Témavezető: Andó Mátyás, Szabó Zoltán és Kondics Milán (Neurális hálozatot szimuláló program fejlesztése C++ nyelven és alkalmazása HPC környezetben. Témavezető: Szekeres Béla)

– Különdíjas: Bátorfi János György (Mikroszerkezeti folyamatok vizsgálata deformált polikristályos alumínium rendszerekben. Témavezető: Sidor Jurij)

Az OTDK-ra öt hallgató munkáját javasolta a zsűri. A helyezettek és különdíjasok közül Bátorfi János György, Hervai Dávid Dominik, Kondics Milán és Magyarics Norbert mérettetheti meg magát, illetve még Könczöl Boldizsár dolgozatát is továbbjuttatta a bizottság (Vonalkövetés fuzzy logikával. Témavezető: Gál László).

Az Informatikai Kar Savaria Gazdálkodástudományi Tanszéke korábban, október 15-én tartott házi tudományos diákköri konferenciát, amelyről ITT olvasható tudósítás.

Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát 2021 tavaszán tizenhat szekcióban, a TDK-khoz hasonlóan online rendezik meg.