Konferencia az Őrség első tudományos leírójának emlékére

Kleinhappel Miklós – Fotó: Nemesnépi Zakál György emléktáblája Bajánsenyén, a református templom falán (Wikipedia) | 2018.11.09.
Konferencia az Őrség első tudományos leírójának emlékére

Nyelvészek, néprajz- és természettudósok tartottak előadást azon a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ Magyar Nyelvtudományi Tanszék által kitalált és megszervezett konferencián november 9-én, amellyel Nemesnépi Zakál György emléke előtt tisztelegnek, aki kétszáz éve készítette el Őrségről szóló tudománytörténeti jelentőségű művét.

Dr. Vörös Ferenc, a szervező tanszék főiskolai tanára a konferencia apropójáról szólva elmondta, Nemesnépi Zakál György 1818-ban készítette el az Eőrséghnek Leirása című kéziratát, amely – bár sokáig csak kéziratban volt hozzáférhető – az egyik legfontosabb forrása mindazoknak, akik szeretnének megismerkedni a régió múltjával és sajátosságaival. A kézirat tudománytörténeti jelentőségű: benne a szerző elsőként írta le részletesen az Őrség természeti, néprajzi és nyelvjárási értékeit, bemutatja lakosságát s az akkor hozzáférhető források alapján történetét.

Kétszáz éves az Őrség első leírása című konferencián a tudomány és a tudománynépszerűsítés egyaránt szerephez jutott – beszélt a részletekről dr. Vörös Ferenc. A rendezvény kicsiknek és nagyoknak is szólt, előbbiek a tudományos előadások révén ismereteket szerezhettek a régió egyik jeles tudósáról, természeti és kulturális életéről, utóbbiak pedig az Őrségről szóló játékos vetélkedőn tehették próbára tudásukat.

Dr. Vörös Ferenctől a helyszínválasztásról szólva megtudtuk, azért esett Bajánsenyére a választásunk, mert a szerző a mai település egyik részét képező Senyeházán született, később itt építtetett templomot és iskolát.

A konferencia elején Györke gyula polgármester köszöntőt, Némethné Baksa Eszter őrségi mesét mondott. Előadást tartottak: Vörös Ottó, Szinetár Csaba, Vörös Ferenc, Németh Csaba, Horváth Sándor, Hajba Renáta, Bebes Árpád, Tóth Péter, Nagy Endre.

Támogatók: Bajánsenye Község Önkormányzata, Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület.