Kik vagyunk „mi”? – a Savaria Vizuális Művészeti Tanszék oktatói és diákjai mutatkoztak be

Kocsis Marcell – Fotó: Kleinhappel Miklós | 2018.09.24.

Talán elsőre furcsának hangzik a „bemutatkozás” kifejezés, hiszen egy kollegiális vagy tanár-tanítvány viszony már egymás ismeretét feltételezi: ezt a kapcsolatot, a másik félről, a társról való tudást szerette volna elmélyíteni szeptember 19-én, késő délután a Savaria Vizuális Művészeti tanszék közössége a Díszteremben tartott összejövetelen.

A rendhagyó alkalomról az ELTE Savaria Egyetemi Központ oktatója, dr. Bordács Andrea főiskolai docens és tanszékvezető nyilatkozott. „Három évvel ezelőtt már tartottunk egy ilyen előadássorozatot. A diákoktól elvárjuk, hogy félévente prezentálják a munkáikat, ennek apropóján pedig arra is gondoltunk, hogy időnként az oktatók is megmutathatnák magukat: milyen szakmai munkájuk volt az elmúlt években?” – mondta a docens, majd hozzátette: „Mi nemcsak tanárok vagyunk, hanem alkotó emberek is. A hallgatóknak sokszor nem jut eszükbe, hogy az oktatóik között aktív szakemberek vagy művészek vannak.”

Hajas Ádám hallgató, a délután moderátora elsőnek a tanszékvezetőt szólította mikrofonhoz, aki a 2016 óta végzett munkáiból és projektjeiből mutatott be egy válogatást, de köszöntőjében a délutánt életre hívó, fentebb már említett okokat is ismertette. Bordács Andrea, immár esztétai, műkritikusi és kurátori minőségben, szemlézte az elmúlt években írt számos cikkét és tanulmányát, majd kitért az őt foglalkoztató témákra is, amelyek között az egyéni emlékezet és a nőtörténet, a női látásmódok is fontos helyen állnak. Felidézte kurátori tevékenységét, kitért a Szombathelyi Képtárban tartott Frida Fiestas című kiállításra is, amely a mexikói alkotónő magyar visszhangjait mutatta be. Az esztéta továbbá számos külföldi munkában és együttműködésben vesz részt.

Gyarmati András adjunktus, a pulpitus előtt állva már restaurátor, a szakmán kívüliek számára általában ismeretlen világba, egyes műalkotások helyreállításának folyamatába kalauzolta a hallgatóságot. Különválasztotta tanári és műtermi életét, majd az elmúlt két év munkáiból szemezgetett, amelyek között számos oltár- és falkép helyreállítás szerepel, például a celldömölki bencés rendház ebédlőjének rendbe hozatala, de olykor kezébe akad kortárs műalkotás is; ezeknek a restaurálása a felhasznált anyagok miatt általában komoly fejtörést okoz.

Dr. Hübler János képzőművész, a SEK adjunktusa azzal kezdte előadását, hogy nem az elmúlt időszak alkotásairól szeretne beszélni, mert ezek még formálódnak, helyette inkább a zürichi tapasztalatait osztotta meg, ahol egy svájci kutatócsapat tagjaként többek között a művészet és a közszféra viszonyát vizsgálja, de beosztásánál fogva kapcsolatot tart fent Európa legfontosabb múzeumjaival és intézeteivel is. Hazánkban jelenleg a bolognai oktatási rendszer hatásait kutatja a művészeti felsőoktatásban.

Nagy Csaba képzőművész előadása elején pár szót az emberi és művészi lét vagy minőség összefonódásáról is beszélt, majd a főleg helyekkel és természeti kapcsolódási pontokkal (Organikus Pont) foglalkozó köztéri munkáit mutatta be; alkotásaiban nemcsak a tér, hanem olykor az idő vonatkozása is megkerülhetetlen szereppel bír. Ilyen projektje volt, amely során egy grazi levéltárban felbukkant, a középkori Bükkel kapcsolatos szöveghelyből kiindulva készített köztéri installációt a városban.

A grafikák, festmények és fotográfiák összefonódásáról és a munkáit sokszor jellemző, más alkotók műveinek ún. kisajátításáról mutatott be képes prezentációt Nagy Gábor György képzőművész. Betekintést nyerhettünk a klasszikus festészet és a fotózás közötti kapcsolat lehetőségeibe, de mutatott képet „harmincperces” kiállításáról is, amely egy másik, prágai kiállításának főpróbájaként elevenedett meg fél óra erejéig, de azt is megtudhattuk, hogy a nagyszülők kiszáradt ágyáspálinkája milyen fotósorozatra invitálta a művészt.

Az elsősorban festészettel foglalkozó Kovács Péter Balázs pedig akril és akvarell képei vetítésével kezdte bemutatóját, amelyeken egészen különleges, stilizált „bútori” és emberi összefonódások, egymásba hajló viszonyrendszerek mutatkoznak meg; egyes képelemek, egyes témák pedig sorozatokon és elkészítési módokon keresztül is átívelnek. Kikacsintás volt a humor világa felé az egyik megjegyzése: a kérdéses kép azért 100x120 centiméteres, mert az autó csomagtartójába is ez fér be kényelmesen.

Tóth Csaba festőművész prezentáció helyett a közeljövőben tartandó, családjával közös kiállítását, Családi kör címmel, vetítette előre.

Majd Garas Kálmán és Salamon Júlia óraadók is bemutatkoztak. Előbbi másokon kívül az elmúlt évek kiállításairól beszélt, és mutatott néhányat azok közül a lemezek és könyvek közül, amelyek fotóit ő készítette, utóbbi pedig többek között arra a közeljövőben megnyíló, másfél éves munkát lezáró budapesti tárlatra hívta fel a figyelmet, amelyet ő rendez majd.

Az oktatók előadásait a hallgatók munkáiból válogatott kiállítás megnyitója követte, amelyet Nagy Gábor György nyitott meg; a nyáron immár menetrendszerűen szervezett bogáti művésztelep alkotásai adták az installációk gerincét. „Hallgatócunamit tapasztaltunk!” – számolt be az említett tábori élményről az adjunktus, majd egyenként beszélt a most kiállított művekről és alkotóikról. Mind az elkészítési módok, mind a mögöttük álló tartalom vagy annak hiánya a várt, összehasonlíthatatlanságot is feltételező változatosságot mutatták, és élő bizonyítékát adták, hogy a szombathelyi egyetemen nagyon is lélegző és modern megközelítési módokkal dolgozó képzőművészeti közösség tanít, tanul és alkot.

Kik vagyunk „mi”? – a Savaria Vizuális Művészeti Tanszék oktatói és diákjai mutatkoztak be