„Kellett valami extra” – Hallgatónk az Exatlon versenyzői között

Kleinhappel Miklós – Fotó: tv2.hu | 2019.01.14.
„Kellett valami extra” – Hallgatónk az Exatlon versenyzői között
Az ELTE SEK Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ hallgatója, a testnevelőtanár–földrajztanár szakos Szabó-Thomka Hanna is részt vesz a TV2 Exatlon Hungary című extrém sport-realityjében, amelyet eddigi élete legnagyobb kalandjának tart.

„Két csapat küzdelme a fődíjért és a dicsőségért az Exatlon Hungary pályáin, ahol a fizikai teljesítmény számít. Az Exatlon Hungary egy csapatverseny, de a végjátékban már egyénileg harcolnak a versenyzők, a végén csak egy győztes maradhat!” – olvasható a TV2-n január 2-án indult műsor weblapján az egzotikus környezetben, Dominikán forgatott extrém sport-realityről. Mindkét csapatban négy férfi és négy nő küzd, egyik, a Bajnokok egykori és jelenlegi élsportolókból, a másik, a Kihívók olyan vállalkozó kedvű emberekből áll, akik életében kiemelkedően fontos a sport.

A versenyzőknek a speciálisan kiépített pályákon minden nap kihívásokat kell teljesíteniük, futópályákon, úszómedencékben, akadályokkal és gátakkal nehezített terepen, csúszdákon, kúszópályákon, alagutakban kell helytállniuk. A megmérettetésből hetente kiesik valaki.

Szabó-Thomka Hanna a Kihívók csapatában versenyez, célja nem kevesebb, mint hogy megnyerje a játékot – derül ki adatlapjából.

A magát pozitív, vidám, kalandvágyó, nyugodt, empatikus, kicsit naiv embernek jellemző Hanna hatéves kora óta sportol, megismerkedett már a szertornával, az úszással, a tájfutással, az atlétikával, a kondizással, a crosfittel. Arra a kérdésre, hogy miért jelentkezett a műsorba, így válaszolt: „Az eddigi életem legnagyobb kalandja, eddig mindent szabályosan csináltam. Gimnázium, egyetem, mert ez szükséges az élethez, de kellett valami extra, és ez pont hozzám illő lehetőség volt a sportmúltam miatt.” Hallgatónk a versenyre úgy készült, hogy folytatta az edzéseit és sokat dobott célba. Hanna a feladatokkal kapcsolatban leginkább a zuhanástól tart, és mivel nem nagy termetű, úgy érzi, a csúszásoknál ez hátrányt jelenthet számára, de erőssége, hogy az egyetemen minden mozgásformáról szerzett elméleti és gyakorlati ismereteket, és hogy sokféle sportot űzött már.

Szabó-Thomka Hanna azt is elárulta magáról, hogy nem konkrét személyek inspirálják, hanem olyan tettek, amelyeket helyesnek, példamutatónak tart, a játék alatt a nehéz időszakokban a hit fog számára kapaszkodót nyújtani, a nagyzolást nem bírja elviselni, kiáll a véleménye mellett, de felesleges dolgokról nem vitázik, egyetlen szuperhős képességét sem szeretné magáénak tudni, „jól van” emberként, az egyéni játékokat jobban szereti, mint a csapatjátékokat, nyereményét arra fordítaná, hogy elkezdje az önálló életét.

Hanna adatlapjából kiderül még, hogy véleménye szerint „mindenkinek van lehetősége, hogy a saját életét olyanná alakítsa, amilyenné szeretné, csak ehhez tenni is kellene”.

Az Exatlon Hungary minden hétköznap 19 órától látható a TV2-n.

„Kellett valami extra” – Hallgatónk az Exatlon versenyzői között

„Kellett valami extra” – Hallgatónk az Exatlon versenyzői között

0

/

0

0

/

0