Istenkép, emberkép és jövőkép – Hetedik tanévét kezdte a II. János Pál Katolikus Kollégium és Szakkollégium

Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós | 2018.11.09.
Istenkép, emberkép és jövőkép – Hetedik tanévét kezdte a II. János Pál Katolikus Kollégium és Szakkollégium

Tanévnyitó szentmisét tartott a szombathelyi Zárdatemplomban október 25-én este a II. János Pál Katolikus Kollégium és Szakkollégium, amelynek életében az elmúlt hónapokban jelentős változások történtek.

A Szombathelyi Egyházmegye és Szombathely megyéspüspöke 2012-ben hozta létre a szakkollégiumot, az alapító okirat megfogalmazása szerint azzal a céllal, hogy „keresztény értelmiséget neveljen egy szolidáris társadalom építésére, az igazságosság szolgálatára, az értelmi képzés, a szaktudás erősítésére, morális és közösségi életvitel, a társadalmi érzékenység és a lelkiség elmélyítése révén”. A Hollán Ernő utcai műemlék épületben minden tanévben körülbelül ötven Szombathelyen tanuló egyetemista él, többségében a Savaria Egyetemi Központ hallgatói, de Pécsi Tudományegyetem és a Győri Hittudományi Főiskola képzésein a megyeszékhelyen tanulók közül is többen.

A szakkollégium élén nyár végén vezetőváltás történt, dr. Németh Norbertet az addigi titkár, Gaspari Gábor követte az igazgatói székben, akit a tanévnyitó szentmise előtt az elmúlt hónapok szakkollégiumi történéseiről kérdeztünk. Az igazgató elmondta, a Szombathelyi Egyházmegyében történt átalakítások során dr. Székely János megyéspüspök dr. Németh Norbertet püspöki helynökké, őt pedig augusztus elsejétől igazgatóvá nevezte ki. Dr. Németh Norbert a szakkollégiumi és az egyetemi lelkészi feladatokat továbbra is ellátja. Nyáron ezen kívül jelentős felújítás történt a Hollán Ernő utcai épületben, ennek keretében másik épületszárnyba költözött és bővült a szakkollégium kápolnája, valamint új irodát és lakást is kialakítottak.

Gaspari Gábor emlékeztetett, a II. János Pál Katolikus Kollégium és Szakkollégium az ELTE szombathelyi campusának egyetlen szakkollégiuma, az egyetem társult intézményként ismeri el, ünnepélyes keretek között 2017-ben partneri szerződést kötött vele, amelyet dr. Mezey Barna, akkori rektor írt alá a szombathelyi Püspöki Palotában. A szakkollégium nem hagyományos kollégium, hanem itt nyolc, a legmagasabb szintű komforttal ellátott apartman lakásban élnek a különböző felsőoktatási intézmények különböző évfolyamos hallgatói. Az erős, összekovácsoló közösség tagjait, akik között leendő pedagógusok, sportszakemberek, gépészmérnökök épp úgy vannak, mint szülésznők vagy éppen hittanárok, minden félévben több mint nyolcvan program várja.

A szakkollégium három pillérre épül, a lelkiséget, a közösséget és a tanulmányokat helyezi középpontba. Gaspari Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy a megnevezésében ugyan katolikusként definiálták, de a szakkollégium inkább keresztény, hiszen református és evangélikus hallgatók is a tagjai. A lelki programok keretében elsősorban az egyház sokszínűségét igyekeznek megmutatni a fiataloknak, így fordulhatott elő, hogy egy bencés szerzetestől a szerzetesi létről szerezhettek ismereteket, de vendégük volt Kálinger Roland is, aki tábori lelkészként tevékenykedett a magyar katonai kontingens iraki és afganisztáni missziói során. A közösségi programok között bálok, kirándulások is szerepelnek, de népszerűek például az úgynevezett közvacsorák, amelyeken egy–egy lakás látja vendégül a többieket, akár palacsintapartira, akár latin vagy orosz estre – mindez csak a házigazdák kreativitásán múlik. A szakkollégium a fentieken kívül kurzusai révén a hallgatók érdeklődését olyan témák iránt is próbálja felkelteni, amelyek nem szerepelnek a mintatantervükben, tehát nem kapcsolódnak a szakjukhoz, így szélesítve a látókörüket. Sajátosság, hogy ezeken a szakkollégiumi kurzusokon nem csak a szakkollégisták vehetnek részt, hanem minden szombathelyi egyetemista – mondta el az igazgató.

Az október 25-i tanévnyitó Veni Sancte (szentlélekváró, a szentlélek közvetítő erejét kérő) szentmise hűen a szakkollégium szellemiségéhez lelki és egyben közösségi program is volt, abban aktívan közreműködtek a szakkollégisták is. A szentmisén részt vett dr. Németh István, az ELTE szombathelyi ügyekért felelős koordinációs rektorhelyettese és Lenkai Nóra, a Savaria Campus Iroda vezetője.

A főcelebráns dr. Székely János megyéspüspök beszédében a névadó Szent II. János Pál pápa viszontagságos fiatalkorát állította példaként a hallgatóság elé. „Ami az életetekben igazán maradandó, az az, amilyenné magatokat teszitek” – mondta a megyéspüspök. Hozzátette: jó lenne, ha a szakkollégisták mernének álmodni egy szebb világról, és nem csak önmagukért akarnának élni, és – hívta fel a figyelmet – az is most dől el, hogy tudják-e majd férjüket, feleségüket, gyermekeiket egy életen át szeretni.

Dr. Németh Norbert felidézte, már az alapításakor egyértelmű volt, hogy bárki a szakkollégium tagja lehet, legyen az vallásos, hívő, közösséget kereső vagy tanulni vágyó ember. Ezeket tudta ötvözni Szent II. János Pál pápa is, aki egyszerre volt lelki és közösségi ember. A lelkész szavai szerint az egyháznak üzenete van azok számára, akik a felsőoktatásban tanulnak vagy tanítanak: fontos, hogy tudásukat és fizikai erejüket harmonizálják lelki kincseikkel. A II. János Pál Katolikus Kollégium és Szakkollégiumnak istenképe, emberképe és jövőképe egyaránt van – tette hozzá dr. Németh Norbert. A szakkollégium életében eddig eltelt hat tanév viszonylag rövid idő, de az egykori szakkollégisták között történt már lánykérés és eljegyzés is, sőt, nyáron egy korábbi szakkollégista esküvőjén ő látta el a papi teendőket. „Öröm és büszkeség, hogy jó barátomnak, Gaspari Gábornak adhattam át a stafétabotot augusztus elsején. Biztos vagyok benne, hogy a megkezdett jót Isten teljessé teszi” – zárta szavait az egykori igazgató.

A szentmisét követően a szakkollégium épületében fogadás várta a szakkollégistákat és a meghívott vendégeket.

Istenkép, emberkép és jövőkép – Hetedik tanévét kezdte a II. János Pál Katolikus Kollégium és Szakkollégium

Istenkép, emberkép és jövőkép – Hetedik tanévét kezdte a II. János Pál Katolikus Kollégium és Szakkollégium

0

/

0

0

/

0