Ismét legeket produkáltak a SZOESE sportolói

Kívés István | 2018.10.15.
Ismét legeket produkáltak a SZOESE sportolói

A Spar Budapest maratonon visszavette bajnoki címét a férfi futócsapat, Kívés Bendegúz pedig eddigi legjobb eredményt elért magyarként 44. helyen végzett a Spartan race akadályfutó világbajnokságon.

Évek óta a legnépesebb hazai sportesemény a Spar Budapest maraton. Fél Budapest lezárása nem hiába történik, hiszen két nap alatt több mint 30 ezer résztvevő teljesít valamilyen távot a gazdag kínálatból. Idén az első októberi hétvégén a Hősök tere környéke helyett az ELTE budai campuszának környezete volt a versenyközpont. Ebből adódóan a verseny útvonalában is voltak változások. A hangulat azonban most is fergeteges volt, Péter Attila remek showmen, mindenkinek tudott valami érdekeset, biztatót mondani. A Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület (SZOESE) férfi csapata évek óta győz, vagy második a maraton stafétában, amelyet idén Tolle UHT mararton néven jegyeztek. A Jacsev Sámuel, Kovács Attila, Petrovics Alex, Horváth György sorrendben futó váltó most egy pillanatnyi kétséget nem hagyott afelől, hogy nyerni akarnak. Már az elején jelentős előnyre tettek szert, amit közben tovább növeltek és a 2 óra 20 perc 50 mp-es idővel több, mint háromperces előnnyel értek célba az Adidas Runners és a BEAC négyesei előtt.

Kívés István edző elmondta, a fiúkat az idén is tudta tisztes távolból követni kerékpárral, végig együtt futottak a maratoni ob élmezőnyével, messze elszakadva a többi futótól. „Volt azonban női váltónk is. Őket lehetetlen volt ellenőrizni, hiszen az ő iramukban rengetegen futottak, elvesztek az egybefüggő ’emberfolyamban’. Csak a végén, az eredményhirdetésnél tudtuk meg, hogy a Gál Petra, Purgai Evelyn, Csepeli Angéla és Gál Fanni összeállítás 3 óra 5 perces idővel negyedik lett, alig két perccel maradva csak le a dobogóról. Így nagyon vidám volt a hangulat, készült néhány fotó az ELTE óriásfelirata környezetében is, hiszen valamennyien ELTE SEK-hallgatók, Horváth György pedig az egykori jogelőd hallhatója volt Szombathelyen. Jó évük van a fiúknak, hiszen a félmaratoni ob-n és a hazai rendezésű 10 km-es ob-n is több győzelmet, dobogós helyet szállítottak. A versenyen emellett több kiváló szombathelyi amatőr eredmény is született” – tette hozzá az edző.

A SZOESE másik sportolója, Kívés Bendegúz eddigi legjobb eredményt elért magyarként élete legjobb eredményét produkálva 44. helyen végzett a Spartan race akadályfutó világbajnokságon szeptember 29–30-án Lake Tahoban.

Évek óta a kedvelt észak-amerikai síterep, Lake Taho ad otthont a sportág legnagyobb eseményének, a világbajnokságnak. A Sziklás-hegység kiváló terep, az épített mesterséges akadályok és a domborzat együtt alkotják a kihívást a versenyzők számára. Idén is hűvös, szeles volt az idő, a hőmérséklet éjszaka közelített a fagypont felé. Napközben gyönyörűen sütött a nap, de az erejét a szél miatt nem nagyon lehetett érezni. A tó, ahol az úszás zajlott, kicsit melegebb volt, de a vizesárok amit alábukva kellett teljesíteni, nagyon hideg volt. A versenyzők azonban erre készültek, senkit nem ért váratlanul.

Kívés Bendegúz egyedüli magyar férfiként kvalifikálta magát az egyéni elit verseny mezőnyébe. Ez 29-én szombaton zajlott. A sportoló úgy nyilatkozott, szinte valamennyi általa eddig ismert akadályt megépítették a pályán, ezeket egy kivételével hibátlanul tudta teljesíteni. A mindenki számára örök mumust, a dárdadobást hibázta el. Bár sokat erősödött, a korábbinál több vagyok néhány kilóval, ismét a sok cipeléses feladat volt számára a legnehezebb; több, mint negyven kilós rönköt, zsákokat kellett körülbelül 800 méteren felvinni a hegyre, illetve onnan vissza. A traktorgumi görgetés majdnem kifogott rajta, de több percnyi kísérletezés és erőgyűjtés után meglett az is, így nem szabtak ki rá 30 burppe (négyütemű fekvőtámasz) büntetést, ami itt, a verseny végefelé valószínűleg lenullázta volna. A mászós, függeszkedős akadályok kifejezetten jól mentek. 2 hosszú emelkedő volt: nagyjából egy kilométerig tudott menni az élbollyal, utána saját ritmusra váltott, akkora volt a magaslati hatás miatti légszomj. A legmagasabb ponton került sor az úszásra, idén „melegebb” volt, az is nagyon jól ment. A hegy egyik lapos részén várt a versenyzőkre egy akadalydömping: atlas, twister, drót alatti kúszás, víz alá bukás, dárda. „A víz alá bukás után szétfagytam mert orkán erejű szél volt és pont nem sütött oda a nap. Ezek után a dupla zsákcipelés nagyon nehéz volt. A lejtmenet közben jött egy–két átugrós akadály, majd még egy hegymenet, tele kihívásokkal Ez már mindenkinek nagyon nehezen ment, én is nagyon küzdöttem. A befutónál a kedvenc kihívásom a karikákon és köteleken váltott függeszkedést kívánó multirig várt, amit precizen és lendületesen teljesítettem. Közben nem, csak a célba érés után tudtam meg, hogy életem legjobb eredményét elérve 44. lettem. Mint utólag kiderült, ez a vb-ken elért eddigi legjobb magyar férfi eredmény. Két éve 200., tavaly 100. voltam, igaz korábban mindig volt valami hátráltató tényező a vb-ket megelőzően. Most az aktuális felkészültségemnek megfelelő eredményt értem el” – mesélt Kívés Bendegúz.

A sportoló másnap Mészáros Lászlóval és Kováts Györggyel csapatban is versenyezett, ahol egymást segítve a 14. helyet szerezték meg a huszonnyolc kvalifikált csapat közűl.

Az egyéni elit mezőnyben nagyjából kétszáz résztvevőből állt a mezőny, emellett az age-group futamokban ezrek versenyeztek még. Kívés Bendegúz hozzátette: „Ez egy igazi nekem való sportág, tele sokoldalú kihívásokkal. Mindenkinek tudom ajánlani, hogy egyszer kóstoljon bele. Nagyon jó volt tapasztalni az otthonról jövő biztatásokat, nagyon sok erőt adott.”