Felújított épületben ünnepelték a negyed évszázados jubileumot

Martinus.hu, szombathely.hu, Kleinhappel Miklós – Fotó: szombathely.hu / Cseh Gábor | 2018.11.12.
Felújított épületben ünnepelték a negyed évszázados jubileumot

Huszonöt éves a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központja, ebből az alkalomból tartottak ünnepséget az intézmény belső felújításon átesett Szily János utcai épületében november 8-án. A főiskola együttműködik az ELTE-vel.

 

A kezdetekről szólva dr. Németh Norbert igazgató a martinus.hu-nak elmondta, a rendszerváltás környékén a Szombathelyi Egyházmegye akkori megyéspüspöke, dr. Konkoly István Szombathelyen teológiai tanfolyamot hirdetett meg civil emberek számára, amelyre óriási volt az érdeklődés. Olyannyira, hogy Zalaegerszegen is megszervezték a képzést. Később igény mutatkozott arra, hogy a résztvevők diplomát is kapjanak, így indult el az intézményi képzés huszonöt évvel ezelőtt. Mérföldkő volt a főiskola életében amikor együttműködési megállapodást kötött az akkori Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolával (BDTF). Így a hittanárképzős diákok közismereti szakokat is felvehettek a BDTF-en, aminek révén ugrásszerűen megnőtt a hallgatói létszáma a hittanárképzőnek. Később a Nyugat-magyarországi Egyetemmel, most pedig az ELTE-vel van hasonló megállapodása az intézménynek.

A rendezvényen köszöntőt mondott dr. Puskás Tivadar polgármester és dr. Balázsy Péter megyei jegyző, valamint dr. Németh István, az ELTE szombathelyi ügyekért felelős koordinációs rektorhelyettese – előbbiek emléklapokat adtak át a szombathelyi, illetve a Vas megyei közgyűlés nevében dr. Németh Norbert szakigazgatónak. A mintegy 160 millió forintból felújított épületet dr. Veres András, győri megyéspüspök áldotta meg, majd a Székesegyház Madonna-kápolnájában szentmisét celebrált. A jubileumot tanulmányi nappal ünnepelte az intézmény, amelyen előadást tartott dr. Székely János, szombathelyi megyéspüspök és Kürnyek Róbert atya.