Ez már a 21. század: fehér falból interaktív felület

Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós | 2018.11.16.
Ez már a 21. század: fehér falból interaktív felület

Az elképzelések szerint olyan pedagógusok kerülnek ki az ELTE szombathelyi képzéseiről, akik ilyen „csodákra” is képesek lesznek.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem augusztus elsejétől működő új szombathelyi egysége, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ (BDPK) a pedagógusképzés módszertanának megújítását tűzte ki célul, hiszen ma már az oktatás is a digitális térben lehet hatékony. Egyebek mellett ezért sem véletlen, hogy a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület Alkalmazkodás a digitális világhoz című, november 13-án megrendezett tudomány ünnepi szakmai konferenciáján is oroszlánrészt vállaltak a Savaria Egyetemi Központ oktatói.

Bevezetőjében dr. Bakó Béla, a vasi TIT igazgatója emlékeztetett, A magyar tudomány ünnepének idei mottója a Határtalan tudomány, amelynek keretében az egyesület által megrendezett konferencia előadói igazán aktuális témákat boncolgatnak, az ipar 4.0 hívószóból kiindulva. Az igazgató hozzátette: a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesületnek szoros kapcsolata van az ELTE-vel. A szervezet elnökségi tagja dr. Németh István, az egyetem szombathelyi ügyekért felelős koordinációs rektorhelyettese, a BDPK vezetője, aki a rendezvényen megnyitót mondott.

A rektorhelyettes felidézte, az immár sikertörténetté vált szombathelyi gépészmérnöki képzés fejlesztésében nagy szerepe lesz a negyedik ipari forradalom, azaz az ipar 4.0 kihívásaira adott válaszoknak. A 21. században ez az irány, amerre a felsőoktatásnak is haladnia kell, hiszen az információs technológia és az automatizálás egyre nagyobb térnyerése ezt követeli.

Dr. Németh István úgy vélekedett, a társadalom digitális transzformációjának következtében a pedagógusképzésben is gyökeres változásokra van szükség. A BDPK egy, a pedagógusképzés teljes átalakítását célzó learning 3.0 alapú módszertan kidolgozásába kezdett. A végeredmény az lesz, hogy a SEK-en végzett pedagógusok egy fehér falból a megfelelő eszközök segítségével interaktív felületet hozhatnak létre, a webről minden szükséges információ a falra, majd a résztvevők okostelefonjaiba és képzési portfólióiba kerülnek. „Elkötelezettjei vagyunk a digitális transzformációnak” – hangsúlyozta dr. Németh István.

A konferencián előadást tartott Németh Kornél (IQOR – IASK Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete), dr. Fekete Gusztáv és dr. Nemes József (Savaria Műszaki Intézet), dr. Bakó Béla (Vas Megyei TIT Egyesület), valamint Székely Klára, Ziegler Zsolt, Szőke Viktória és dr. Kovács László (Savaria Gazdálkodástudományi Tanszék). Az előadók az ipar 4.0 és a kompetenciafejlesztés, a térdimplantátum-fejlesztés, az emberi tényező, a döntéstámogatási rendszer, az oktatás és a mezőgazdaság kapcsolatát fejtegették.

Ez már a 21. század: fehér falból interaktív felület

Ez már a 21. század: fehér falból interaktív felület

0

/

0

0

/

0