Cél a Kazinczy-érem
A szombathelyi pedagógusjelöltek évről évre szép eredményeket érnek el az országos döntőn, gyakran Kazinczy-éremmel térnek vissza, így a korábbi sikerek magasra tették a mércét az idei versenyzők számára is. Márai tudta, hogy a szó a hallatásban lesz hatalmas, és a megmérettetésen kiderült, ezzel a hallgatók is tisztában vannak.
A helyi válogatón ezúttal hárman vettek részt, közülük ketten juthattak tovább a május 9-ei országos döntőbe, amelyet Esztergomban rendeznek meg.
Ez kivételes lehetőség, hiszen általában csak egy versenyző képviselheti az intézményt, de a tavalyi Kazinczy-éremnek köszönhetően idén még egy fő indulhat.
A verseny szakmai hitelét az öttagú zsűri garantálta, amelynek elnöke Merklin Ferenc, a Kanizsai Dorottya Gimnázium igazgatója, a Szombathelyi Televízió műsorvezetője volt, aki maga is Kazinczy-érmes. Mellette Czetter Ibolya, a magyar tanszékek vezetője, valamint a Magyar Nyelvtudományi Tanszék három oktatója, Hajba Renáta és Tóth Péter adjunktusok, illetve Koós Ildikó egyetemi docens értékelte a versenyzők teljesítményét.
A hallgatók az országos döntőhöz hasonlóan elsőként az általuk választott szöveget olvasták fel értőn, értetőn. Majd a kötelező – Hankiss Elemér tollából származó – szöveg következett, amely „meghangosítása” előtt húsz perc felkészülési idő állt rendelkezésükre.
A zsűri elnöke a szerepléseket követően örömmel állapította meg, hogy ezen a szinten már nem kell alapvető hibákra, például a papírlap mögé való elbújásra figyelmeztetni. A hallgatók valóban a közönségnek szóltak, át akarták adni a szöveg üzenetét, érezhető volt, hogy azt értik és magukénak érzik, még a kötelező szöveg esetében is.
Pozitívumként említette, hogy az előadók a szerzők és címek közlését is szépen megoldották, bár előfordultak kisebb hibák a nevek hangsúlyozásában. Fontos szempont, hogy a szép magyar beszéd nem színészi előadás: a szöveg közvetítése legyen természetes, érthető, akkor is, ha az szárazabb jellegű.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az írásjelek – különösen a vesszők – kezelésében sokszor nehézségek adódnak: nem minden vessző után kell szünetet tartani, a hangsúlyozásnak inkább a szöveg értelmét kell követnie, nem pusztán a központozást. A jó előadás a gondolatok egységét tükrözi, nem szaggatott, iskolás olvasás.
Merklin Ferenc összegzésként elmondta, hogy minden versenyző alkalmas arra, hogy a jövőben is foglalkozzon a szövegmondással.
A zsűri döntése értelmében a Szép magyar beszéd országos fordulóján Ádám Evelin osztatlan tanári és Bajner Panna tanító szakos hallgatók képviselhetik az ELTE szombathelyi campusát.
Cél a Kazinczy-érem
Cél a Kazinczy-érem
0
/
0
0
/
0