A fenntarthatóság pedagógiája

Mi lesz veled, Homo sapiens? – Az ember és környezete címmel az előző tanévben indult előadássorozat a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ szervezésében az ELTE szombathelyi campusán. A programok célja, hogy a hallgatók – különösen a tanárképzésben részt vevők – olyan, az oktatásban is hasznosítható tudást kapjanak, amely segít eligazodni a mindannyiunkat érintő kérdésekben.

A legutóbbi, november 5-én megtartott rendezvényen a szervezők részéről Murber Ibolya, a Történelem Tanszék egyetemi docense arra hívta fel a figyelmet, hogy a 21. század elejének valósága összetett válságállapot, úgynevezett polikrízis, minden mindennel összefügg, és egy probléma megoldása gyakran egy másik területen is előidéz változást.

Emlékeztetett rá, hogy a válság fogalmának nem létezik tudományos meghatározása, a különböző tudományterületek eltérően közelítik meg. Közös bennük, hogy a válságot olyan rendkívüli helyzetként írják le, amelyben a korábbi, megszokott megoldási módszerek már nem működnek.

– A sorozat célja nem az, hogy kész válaszokat adjon, hanem hogy elgondolkodtassa és érzékenyítse a hallgatókat, akik leendő értelmiségiként és különösen tanárként multiplikátor szerepet töltenek majd be. A tudatos cselekvés az egyén szintjén az egyetlen eszköz arra, hogy a polikrízis hatásait mérsékeljük, nem ösztönös tagadással, hanem tudással felvértezve és felelősségteljes döntésekkel, fejtegette Murber Ibolya.

Sárközi Balázs előadásában bemutatta, hogy napjaink egymást erősítő társadalmi, gazdasági és kulturális válságai már az élet minden területén éreztetik hatásukat, és ez alól az oktatás sem kivétel.

Az előadó úgy vélekedett, hogy a 21. században a fenntartható oktatás kulcsa a soft skillek fejlesztése. Ezek, szemben a szakmai jellegű hard skillekkel, olyan sokrétű, a munkaerőpiacon is jól hasznosítható készségek, mint az együttműködés, az érzelmi intelligencia, a kommunikáció, az alkalmazkodóképesség vagy a kritikai gondolkodás. Sárközi Balázs szerint a környezettudatosság is soft skillként értelmezhető, de ebben az esetben nem elsősorban tudományos ismeretek halmazát jelenti, hanem a megfelelő attitűdöt és érdeklődést, amely nyitottá teszi a fiatalokat a környezeti kérdések megértésére.

Az előadó egy 2023-as adatra hivatkozva elmondta, a magyar iskolák nyolcadik osztályosainak ötven százaléka funkcionális analfabéta. (Egy másik polikrízis.) Azóta nem történt újabb mérés, de valószínűsítette, hogy a helyzet romlott. Ez gyakorlatilag lehetetlenné teszi a környezeti vagy kulturális témák befogadását, ha nem épül be az oktatásba a szövegértés és a szemléletformálás fejlesztése.

Sárközi Balázs két, kissé ironikus példán keresztül mutatta be, hogy a fenntarthatóság kérdése nem feltétlenül az oktatás tartalmában, hanem sokkal inkább az oktatás működésében jelenik meg, vagy éppen hiányzik onnan. Elhangzott, hogy az MI-használatot az egyetemi protokollok ma már fontos soft skillként kezelik, de egyedül a ChatGPT globális jelenléte egy Németországnyi áramfogyasztást generál, ami jelentős környezeti terhelést jelent.

A másik példa a magyar közoktatás rendszerszintű pazarlására világított rá. Az ingyenes tankönyvellátás következtében a legtöbb iskola minden tanulónak évente új tankönyvet ad. A tartósnak minősített, megőrzésre tervezett könyvek így tömegesen halmozódnak fel az iskolai könyvtárakban, használatlanul, éppen a fenntarthatóság elvével szembe menve.

Kiemelte, hogy a 2013-ban bevezetett pedagógus-minősítési rendszerben a gyakornokból Pedagógus I. fokozatba lépés továbbra is kötelező a pályakezdőknek. A minősítés során kilenc tanári kompetenciát kell bizonyítaniuk. Ezek közül a hetedik a környezeti neveléshez kapcsolódik, vagyis a pedagógusnak igazolnia kell, hogy rendelkezik környezeti tudatossághoz kötődő ismeretekkel és pedagógiai jártassággal.

Az előadó rámutatott a különbségre a kompetenciaelvárások között: míg egyes helyeken inkább soft skillek szerepelnek, a minősítésnél már az olyan nemzetközi szervezetek, mint az ENSZ, a WHO vagy az UNESCO fenntarthatósági elveinek ismeretét is elvárják. Ugyanakkor tapasztalata szerint sok portfólióban a környezeti nevelés gyakran kimerül csupán olyan apróságokban, mint például a világítás lekapcsolása, ami jelzi, hogy a pedagógusok nehezen tudják tartalommal megtölteni ezt a kompetenciát.

Sárközi Balázs szerint a környezettudatosságnak a magyarórákon is meg kell jelennie. Az irodalomtanításnak nem passzívan szemlélnie, hanem aktívan reagálnia kellene a polikrízisre, a kultúra, az empátia és a szemléletformálás erejével.

Az előadó arra is kísérletet tett, hogy megmagyarázza, miért dugjuk homokba a fejünket, ha a környezeti válságról van szó, sőt, miért vált ki ellenérzést a téma sok emberben. Az előadó szerint az emberek gyakran közönyösek vagy elutasítóak a környezeti problémákkal szemben, mert ezeket nem saját ügyüknek érzik. A természetvédelem, a fenntarthatóság sokak számára távoli, életidegen témaként jelennek meg, amelyet nem tudnak „belsővé tenni”, saját tapasztalataikhoz kötni.

A jelenséget Freud tabu-fogalmával írta le: a környezeti kérdések sokak szemében veszélyesnek, kellemetlennek, ijesztőnek tűnnek, olyan dolognak, amiről nem szívesen beszélnek, mert „megfertőződnének” vele, így maga a téma válik tabuvá.

A megoldás az előadó szerint az attitűdformálás. Olyan pedagógiai megközelítés szükséges, amelyben a diák nem kívülről kapja a tudást, hanem saját élményein, tapasztalatain keresztül alakítja ki.

Bár a jelenlegi, kerettantervvel, Nemzeti Alaptantervvel, időkeretekkel, tananyag-mennyiséggel jellemezhető oktatási rendszer sok korlátot szab, a pedagógusoknak mégis van mozgásterük. Sárközi Balázs szerint a felsőoktatás feladata, hogy a fenntarhatósággal kapcsolatos soft skilleket kialakítsa a leendő tanárokban, akik később már képesek lesznek élményszerűbb, kompetenciafejlesztő módszereket alkalmazni.